Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Rózsa Dániel tárgyalásokat folytatott a Haladással nyáron lejáró szerződésének meghosszabbításáról. A kapus menedzsere, Illés Zoltán honlapunk érdeklődésére elmondta, hogy ma minden részletben megegyeztek és már csupán a szerződés aláírása van hátra.
Rózsa Dániel 2015. június 30-ig kötelezte el a Haladáshoz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!