Rózsa Dániellel kezdett, és nyert a válogatott

Egy biztos: a magyar válogatott Albániánál jobb. Bosnjak is pályára lépett.

A Szombathelyi Haladás hálóőre, Rózsa Dániel remek szezont tudhatott maga mögött: ő kapta - a spanyol Calatayuddal egyetemben - a legkevesebb gólt az OTP Bank Liga 2013/2014-es szezonjában.

A mai nap pedig újabb mérföldkő Rózsa Dánielnél: az ő nevével kezdődött ma a válogatott kezdőcsapata. Albánia ellen mutatkozhatott be a kapus.

Jakab Csaba, a Szombathelyi Haladás kapusedzője már ott van a Puskás Ferenc Stadionban, és nyilatkozott is a www.haladasfc.hu-nak: "Nagyon büszke vagyok Danira, alig találom a szavakat. Szorítunk érte, kívánom, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy eltervezte!"

Rózsa Dániel személyében a Haladás a 21. válogatottját adja, Predrag Bosnjak a huszonkettedik. Dani a harmadik a kapusok között, ám csak Horváth Györgyöt hívták be a Haladásból, hiszen Király Gábor a külföldi együtteseiből jutott el a nemzeti tizenegyig.

A Haladással stabil NB I-es futballista lett, felvette a magyar állampolgárságot és már válogatott is
Vágvölgyi Bálint

Király Gábor már üzent is kapustársának és honlapunknak elmondta: "Nagyon szurkolok Daninak, örülök, hogy bemutatkozhat a nemzeti csapatban! Megérdemli! Jó pár éve folyamatos és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt a Haladásban. A csapatmenedzseren keresztül annyit üzentem Daninak, hogy élvezze a meccset, annak minden percét! Hozza amit tud, se több, se kevesebb nem kell." - mondta az 1860 München idén is a legjobbnak választott játékosa.

Horváth György egyszer szerepelt a nemzeti tizenegyben: 1952. október 19-én Csehszlovákiát 5:0-ra győzte le a csapatunk. Király Gábor 1998-ban mutatkozott be, egy emlékezetes bécsi mérkőzésen. 3–2-re nyertünk, Király pedig első védése Toni Polster büntetőjének hárítása volt. Király 90-szeres válogatott, ezzel az öröranglistán a harmadik, a kapusok között az első.

A Szombathelyi Haladás azonban 2014. június 4-én nem csak kapust, hanem mezőnyjátékost is adott Magyarországnak. Pintér Attila a 67. percben cserélte be a vasiak balbekkjét, Bosnjak Predragot. A kiváló szezont maga mögött tudó ballábas futballistától indult az az akció a 80. percben, amiből büntetőt tudtunk kiharcolni. Ezt Priskin Tamás értékesítette és ezzel a góllal Magyarország 1–0-ra legyőzte Albániát.

Rózsa Dánielnek volt védenivalója bőven: az első félidőben távoli lövéseket hárított és a vendégek veszélyes szögleteinél is magabiztos volt. A 85. percben egy 26 méteres lövésnél mentett óriásit a Hali kapusa: a léc alá tartó bombát piszkálta a kapu fölé. Két perc múlva is bemutatott egy hatalmas bravúrt, bár ekkor az albán akciót les miatt megakasztotta a játékvezető sípja.

A válogatottban kerettag volt és a padon is ott ült a szombathelyi középpályás Nagy Gábor, ám őt nem küldte pályára a szövetségi kapitány. Talán szombaton, Kazahsztán ellen ő is feliratkozhat a válogatottak közé.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!