Nincs oka panaszra

Rózsa Dániel kikerült a kapuból, de örül a fiatalok sikerének.

Érdekes helyzet állt elő a Haladás Sopron Bank kapusposztján az utóbbi időben. Az első számú kapus, Rózsa Dániel nem rossz teljesítmény, esetleg sérülés vagy eltiltás miatt kényszerült kiállni a szombathelyiek kapujából, hanem mert Artner Tamás vezetőedző úgy döntött, hogy bizalmat szavaz a két fiatal hálóőrnek, Gőcze Gergőnek és Mursits Rolandnak is.

Rózsa Dániel felemás érzésekkel fogadta a vezetőedző döntését, de elmondása szerint a jövőben is szeretne Szombathelyen maradni, és mindent megtesz azért, hogy az ő nevével kezdődjön a Haladás kezdőcsapata.

– Természetesen örültem neki, hogy a fiatalok is megkapták a lehetőséget, mert mindketten rászolgáltak erre az elvégzett munkájuk alapján, ugyanakkor persze így kicsit nehezebb volt megélnem ezt a helyzetet, hogy nem sérülés, vagy eltiltás miatt maradtam ki – mondta el őszintén érzéseit Rózsa Dániel. – Én úgy ítélem meg, hogy idén sikerült egyenletes teljesítményt nyújtanom, összességében jónak értékelem a szezonomat, nem lehet okom panaszra. Úgy tervezem, hogy maradok a Haladásnál, kérőkről nem tudok, a szerződésem pedig 2015-ig szól. A szünidőben a barátnőmmel megyek nyaralni, igyekszem kipihenni a szezon fáradalmait, habár erre túl sok időnk nincsen, mivel június 18-án már kezdődik a felkészülésünk – zárta szavait Rózsa, a Haladás kapusa.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!