Idegesen, kapkodva és pontatlanul kezdte a találkozót a Haladás, így nem is csoda, hogy a hazaiak már az első negyedórában megszerezték a vezetést. A második félidő elején aztán magához ragadta a kezdeményezést Simon Attila csapata, mezőnyfölényben játszottak, több nagy helyzetet is kidolgoztak, ám gólt ezúttal sem sikerült rúgniuk Skribáéknak.
A 14. percben egy középre ívelt labda lepattant a védőkről, Szabó eszmélt a leghamarabb, 18 méterről, kapásból lőtt, a labda a jobb kapufáról pattant Gőcze kapujába. 1-0.
A 60. percben a hazaiak a jobb oldalról, 40 méterről végezhettek el egy szabadrúgást. A felívelt labdát Koronczai fejelte a bal felső sarokba. 2-0.
A mérkőzés krónikájához hozzátartozik még, hogy sérülés miatt Gyurján Bencét le kellett cserélnie Simon Attila vezetőedzőnek. A játékos a bal bokájára kapott egy rúgást. Nincs szerencséje a támadónak, hiszen tavaly éppen az a lába törött el.
Folytatás vasárnap délután 5 órától, az SK Ajka-Padragkút otthonában.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!