Sikeres rajt

A Zalaegerszeg II. otthonában 3–0-ra győzött a Haladás II. csapata.

Sima hármas

ZTE FC II.–Haladás II. 0–3 (0–2)

Haladás II.: Mursits - Kalász, Jagodics, Devecseri, Sipos - Nagy B., Hanzl (Angyal, 76.), Szakály – Skriba (Gyurján, 46.), Czafit, Ugrai (Nyírő, 82.).

Gólszerző: Skriba (9., 0-1), Devecseri (40., 0-2), Hanzl (66., 0-3)

Az orkánerejű szélben lejátszott találkozón hamar vezetést szerzett a Haladás II.: Skriba egy kavarodás után közelről talált a kapuba. Az első játékrész hajrájában egy bal oldali szöglet után Devecseri fejelt a hazaiak hálójába. A 66. percben egy szép akció végén Hanzl 15 méterről lőtt nagy gólt, így 3–0-ra győzött a szombathelyi együttes.

Jók: Jagodics, Hanzl, Sipos, Nagy B., Ugrai.

A Haladás II. ilyen arányban is megérdemelten győzött Zalaegerszegen, és továbbra is tapad a Csákvárra. A két gárda között 2 pont a különbség: a jövő héten Csákvár–Balatonfüred és Haladás II.–Nagykanizsa mérkőzések lesznek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!