Öt gólt rúgva nyert Siófokon a Haladás

Medgyes Zoltán duplázott, de Tóth Dávid, Jancsó András és Rácz Ferenc is betalált.

Mátyus János a Verpecz – Csilus, Mocsi, Devecseri – Tóth D., Szekér, Holdampf, Kiss B., Bosnjak – Tóth B., Medgyes tizenegyet küldte pályára a Balaton-partján. Nagy melegben kezdődött a találkozó: a vendégtábor megtelt a tiszta fehérben érkező Hali-drukkerekkel, de a főlelátón is szurkoltak a vasiaknak három-négy tucatnyian. Medgyes Zoltán helyzeteivel kezdődött a találkozó. Tíz perc elteltével Tóth Barna csúsztatása után ollózott, majd egy szöglet után a hosszún egyedül találta egy labda, de négyméteres lövését a gólvonalon védte Hutvágner. A 14. percben a siófoki hálóőr is tehetetlennek bizonyult: a Hali-támadás során a 16-os előtt bóklászó Medgyes elé került a játékszer, aki 20 méterről a jobb alsóba lőtt, 0–1. Valóban sarokra ment a labda, de úgy tűnt, el kellett volna érnie a hazaiak kapusának. Hat perc múlva már kétgólos volt az előnyünk: Bosnjak végzett el villámgyorsan egy kezezés miatt megítélt szabadrúgást a bal szélen. Medgyes volt a címzett, aki visszagurított Kiss Bencének, ő pedig a 16-os bal sarkáról a hosszút célozta meg. A labda a felső kapufáról kipattant, amit Tóth Dávid szedett össze, és 10 méterről ballal, okosan visszahúzta azt a bal alsó sarokba, 0–2.

A 22. percben eldőlt a meccs: a 16-oson belülre visszaemelt labda Medgyes elé került, aki 6 méterről, kissé balról a kapujából kirontó Hutvágner felett a hosszúba emelt, 0–3. Az ivószünet után egy siófoki lehetőséget jegyezhettünk fel, de a rövid sarok felé tartó Hajnal-lövést Verpecz védte. Sőt a 26. percben megint ő került helyzetbe, 9 méterről ajtó-ablak helyzetben Verpeczbe lőtte a labdát. A hajrában egy siófoki szabadrúgást kellett védenie a Haladás kapusának: a 16-os sarkáról végezte el Horváth Péter, az erős löketet fogta a pirosmezes hálóőrünk. A belső védőink töketlenkedése miatt gólt kaptunk az első félidő hosszabbításában: Bosnjak mentett nagyot, de a többiek csak néztek, mint a moziba, Horváth Péter pedig 7 méterről a léc alá bombázott, 1–3. Nagy kár a bekapott gólért, és olyan furcsának tűnt a lelátóról, hogy a legmagabiztosabb tűnő szekciónak ilyen hibát elkövetett. A szünetben Tóth Barna helyett Jancsó András érkezett.

Sokáig helyzet nélkül zajlott a második félidő, míg az 59. percben kiderült, hogy a felső léc teszi a dolgát rendesen. Tömösvári 21 méterről találta el ugyanott a kapufát, ahol az első játékrészben Kiss Bence. Mi azonban jobban takarítottunk. Az utolsó 20 percre Rácz is érkezett (a duplázó Medgyes helyett), és rögtön lövéssel vetette magát észre: 17 méterről a léc alá célzott, de Hutvágner szögletre piszkálta. Ezután bő három percig folyamatosan nálunk volt a labda, három szögletet is rúgtunk, és a harmadik után is megtartottuk a játékszert. Tóth Dávidhoz került a jobb szélen, aki mellel úgy tette maga elé, hogy rögtön helyzeti előnybe is került, levitte a labdát az ötös és az alapvonal találkozásáig, középregurítását pedig Jancsó öt méterről kegyetlenül bebombázta, 1–4. A hajrára Doktorics Áron is lehetőséget kapott a mieinknél, és együtt örülhetett a többiekkel, ugyanis a 91. percben a saját 16-osán szerzett labdát a Haladás, és az ellentámadás végén Rácz Ferenc klasszikus szép gólt rúgott 17 méterről a bal felső sarokba, 1–5.

A Haladásban Medgyes gólerős játéka – ahogy azt a felkészülési időszakban – folytatódik, mellette még Tóth Dávid nyújtott kiemelkedőt, de a többiek is egy jó átlagot mutattak. Külön dicséret jár az edzői stábnak: két cserejátékos is gólt ért el. Nagy kár a bekapott találatért, és a feleslegesen összeszedett két sárga lapért. Egyelőre úgy tűnik, hogy hozza tavaszi, azaz 2020-as formáját a Mátyus-csapat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!