Kapufákban 3–2-re, gólokban 2–0-ra nyert a Hali

Remek meccsen, nagy szurkolás mellett Gaál és Iszlai góljaival és Rózsa elképesztő védéseivel nyertünk.

A Haladás az első 30 perc lefutballozta a Fradit, de balszerencsés volt. Ezek után 11-esből gólt szerezhetett volna a vendégcsapat, de Rózsa megfogta a büntetőt. Szünet után jobb lett a bajnok, ám jött a gólunk, majd a két kiállítás nem volt kérdés, hogy meglesz a három pont. A Haladás feljött a bajnokság második helyére.

Három perc a ráadás.

84. perc: Németh jobb oldali szabadrúgását Iszlai csúsztatta 7 méterről a jobb sarokba, 2-0. Ramírez helyett Hüsing.

79. perc: Pintér és Dilaver is sárga lapot kapott labdaelrúgásért, Dilaver ez volt a második, így ő is mehet zuhanyozni.

73. perc: Nalepa a 43. szabálytalanságáért a második sárga lapját kapta meg, ezzel együtt a pirosat is.

69. perc: Hegedűs kapott sárgát akasztásért.

A reklamáló Thomas Dollt a lelátóra küldte a játékvezető.

64. perc: Gaál 33 méteres szabadrúgását Dibusz ütötte a szögletre. A kornert Hegedűs csúsztatta meg, Gaál még belekapott jobbal, és a labda a hosszúba csorgott, 1-0.

55. perc: Dilaver rúgta el a labdát, ez is lap. Egy perc múlva Halmosi is besárgult.

Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Ferencvárosi TC
Fradiverés Sopronban. Kattintásra galéria nyílik.
Vágvölgyi Bálint

53. perc: Radó lövése a felső kapufán csattant, a kipattanót Böde szúrta rá, de Rózsa óriásit védett.

49. perc: Nalepa sárgult be.

46. perc: Nalepa egy kavarodás után a bal kapufa és a felső kapufa találkozását találta el, a visszapattanót Djuricin mellé lőtte nagyon.

46. perc: A vendégek kezdték a második játékrészt. Gyömbér helyett Radó a Fradiban.

Tóth Máté kint maradt a szünetben, Garami Zsolt instrukciói alapján készül a második félidőre. Közben ismét szól a Nélküled.


Szünet! Az első félidő nagy részében mi játszottuk a futballt, három kapufánk volt. Sajnos Williams sérülése érzékeny érinti a támadójátékunkat. Rózsa Dániel nagyot védett, hiszen Djuricin büntetőjét hárította.

2 perc a ráadás.

41. perc: Böde löketét Rózsa segítette szögletre.

36. perc: Williams helyett Tóth Máté.

35. perc: Djuricin esett el a 16-oson belül Hegedűs mellett, a játékvezető pedig az asszisztens intésével együtt a 11-es pontra mutatott. A sértett állt a labda mögé, de nagy erejű lövését Rózsa lábbal hárította.

34. perc: Rossz hír, Williams megsérült.

29 perc után 15-1 a kapu felé tartó lövésék aránya. Három kapufa - egészen hihetetlen.

28. perc: Remek kontra végén Gaál beadását Williams lőtte alig mellé.

27. perc: Williams 18 méterről alig lőtt mellé.

22. perc: Bosnjak centerezését Németh M. öt méterről lőtte fölé. Egészen hihetetlen. Dibusz többet van a levegőben, mint a földön.

21. perc: Iszlai 25 méterről a kapufát találta telibe. Nem elírás.

19. perc: Németh szöglete után St. Wils fejelt, de Dibusz védett.

17. perc: Gaál 24 méteres szabadrúgása is a kapufáról vágódott ki. Mákos tésztát ettek a Fradinál?

15. perc: Egy szöglet után Williams vette mellre a labdát és szép mozdulattal a hosszú sarokra lőtt, de a kapufa megmentette a vendégcsapatot. Egy perc múlva Leandro sárgult be, miután felrúgta Halmosit.

Valaki ismeri-e Michael Nalepát? Vagy ismerőse-e Facebookon? Előbb ugyanis Williams, majd Gaál mezét akarta letépni. Ha ismerős, akkor adjuk meg már neki a Halibolt címét, mert ott venni is lehet, nem kell erőszakkal elvenni...

5. perc: Williams 17 méteres lövését Dibusz ütötte szögletre.

1. perc: Mi kezdtük a találkozót. 40 másodperc után akár büntetőt is kaphattunk volna, úgy tűnt, hogy kezezés történt.

Sajnos késik a vonat, pedig most mintegy félezren választották a vonatos túrát - így kérdés, ideérnek-e az Ismerős Arcok Nélküledjére.

A meccset Solymosi Péter vezeti. Segítői az oldalvonalak mellett Ring György és Berettyán Péter lesznek, míg az alapvonalaknál Erdős József és Szilasi Szabolcs. A tartalék játékvezető Takács Gábor. Reméljük, nem ők lesznek a főszereplők.

A vasiak Rózsa - Schimmer, St. Wils, Hegedűs, Bosnjak - Németh M., Iszlai - Gaál, Rácz, Halmosi - Williams összeállításban kezdenek. Mészöly Géza a Gyurján - Dombi, Angyal, Szőke, Jagodics, Hidvégi, Tóth M. hetesből válogathat, ha cserére szánja el magát.

Fél órával a meccs előtt már kb. 1500-an vagyunk a soproni Városi Stadionban. A vendégek Dibusz - Dilaver, Nalepa, Leandro, Ramirez - Pintér, Gyömbér - Rju Szung Vu, Djuricin, Lovrencsics - Böde tizeneggyel kezdenek. A padjuk is erős: Jova - Hüsing, Radó, Csernik, Csukics, Trinks, Varga R.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!