Szépen búcsúznának a szombathelyi közönségtől

A Haladás a presztízsért, a Ferencváros a dobogóért harcol az OTP Bank Liga 29. fordulójában.

Vasárnap délután fél öttől a Szombathelyi Haladás a Ferencvárost fogadja az OTP Bank Liga 29. fordulójában. Artner Tamás csapata a múlt héten 1-0-ra kikapott a Pakstól egy emlékezetes „vizilabda” mérkőzésen, így a kiszállt a dobogóért folytatott versenyfutásból. A szombathelyi együttes az utolsó mérkőzését játssza az idei szezonban a Rohonci úton, így hazai szempontból főleg a szép búcsú, és a presztízs motiválhatja Halmosi Péteréket.

A Haladás 45 ponttal az ötödik helyen áll a tabellán, míg a Fradi 51 ponttal a negyedik pozíciót foglalja el holtversenyben a harmadik helyen álló Videotonnal, és utóbbi hét mérkőzését megnyerte az OTP Bank Ligában.

A Nyugat.hu megkeresésére a Szombathelyi Haladás vezetőedzője, Artner Tamás elmondta, hogy büszke a csapatára, amely kiváló szezont produkált, és hozzátette, hogy vasárnap a szép hazai búcsú a legfőbb cél.

– Nagyon motivált Ferencvárosra számítok, amely hatalmas önbizalommal rendelkezik, mivel az elmúlt hét mérkőzését megnyerte a bajnokságban. Szépen összeállt a csapatuk, és harcban vannak a dobogóért – mondta Artner Tamás. – Nekik létfontosságú a győzelem, mert ki akarnak lépni a nemzetközi porondra. Mi is motiváltak vagyunk, úgyhogy biztosan jó meccs lesz. Szeretnénk szépen befejezni ezt a bajnokságot, ami úgy érzem nagyszerűen sikerült. Van még két mérkőzésünk, ezekből szeretnénk szépen kijönni. A pálya nagyon jó állapotban van. Esett az esőt, de fújt a szél is. Minden szépen elő van készítve. A pálya talaján nem fog múlni a jó játék.

A Haladás várható kezdőcsapata: Rózsa – Bosnjak, Devercseri, Guzmics, Fehér – Simon Á., Iszlai – Hrepka, Nagy G., Schimmer – Radó.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!