A Nyugat.hu információi szerint múlt héten szerdán a Haladás öltözőjében Marton Zsolt alpolgármester arról tájékoztatta a csapat játékosait és Tóth Miklós ügyvezetőt, hogy a tulajdonosok döntésének értelmében a klub meghosszabbítja Artner szezon végén lejáró szerződését.
Kerestük telefonon Tóth Miklóst, a Haladás ügyvezetőjét, aki Marton Zsolthoz irányított minket. Az alpolgármestert azonban két napja hiába hívjuk, nem tudjuk elérni, így nem tudtuk kideríteni azt sem, hogy mikor kerül sor a szerződés hosszabbításra és mennyi ideig szól az új megállapodás a trénerrel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!