Haladás-Szolnok. Az NB I-es történelem 62 év után folytatódik

Tétmérkőzésen 74 éve találkozott először a két vasutascsapat, az NB I-ben legutóbb 62 esztendeje. Legutoljára a 2004/2005-ös, NB I/B-s bajnokságban látogattunk a Tisza partjára.

Az első találkozások

1935/36-ban a vasiak a Nyugati Alszövetség I. osztályában szerepeltek. A Soproni FAC együttesét megelőzve az élen végeztek a zöld-fehérek, így a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt "amatőr bajnoki döntő" kuparendszerű lebonyolításában vehettünk részt. Először a Diósgyőrön sikerült keresztül verekedni magunkat (1-0, félbeszakadt; 3-2 hosszabbítás után), majd jött a "Vidéki amatőr döntő", amire 1936. július 5-én, Szombathelyen került sor. Ötezren látták a Haladás VSE - Szolnoki MÁV találkozót, ahol a zöld-fehérek a Körmendi (Baumann) - Iván, Borsodi - Bujtor I, Kiss, Klopfer - Szabó, Nagy, Bujtor II, Páhr, Boda összeállításban szerepeltek és Nagy 7., valamint Boda 65. percben szerzett találataival 2–0-ra győztek.

A II. világháború előtt

Amíg a Haladás az első NB I-es szezonjában vitézkedett, addig a Szolnoki MÁV maradt a második vonalban. A szombathelyi együttes kipottyant, így az 1937/38-as NB B-ben találkozott a két gárda. A szezon a Tisza-partiaknak sikerült jobban: megnyerték a bajnokságot, a Hali pedig csak ötödik lett. Kilenc pont volt a differencia a két együttes között. Az 1939/40-es bajnokságban már az NB I-ben futhatott össze a két csapat: egy-egy győzelem a mérleg (2-1, ill. 2-3). Egy évre rá a Szolnok nyerte nagyon simán mindkét meccset (0-4 és 0-3), a Haladás ki is esett. 1942/43-ban megint egy-egy győzelem lett a mérleg (2-5, ill. 3-2).

Az utolsó hat első osztályú meccs

Az első pontosztozkodásokat a háború utáni első bajnoki év hozta, mindkét találkozó 1-1-re végződött. A következő évben jött a szokásos egy-egy győzelem (2-0, ill. 0-1), majd a szolnokiak mindezidáig utolsó NB I-es esztendejében a mieink nyertek 2-1-re és 5-2-re. A Haladás ekkor addigi történelme csúcsára jutott, hiszen a bajnokságban a "Vidék legjobb együttese"-ként a hetedik lett.

62 év után csap össze ismét az NB I-ben egymással a Szolnok és a Haladás

A második vonalban

1972/73-ban egy esztendőre az NB I/B-be tettünk látogatást, és a már-már szokásosnak mondható egy győzelem-egy vereség mérleggel zártuk a Szolnok elleni esztendőt (2-0, 1-2). 2002/2003-ban a Lombardos időszakban itthon 1-1 lett az eredmény, Szolnokon a Balogh - Farkas V., Lőrincz, Farkas A. - Kaj, Tüske, Árki, Nagy N. - Preisinger, Nagy S., Németh T. összetételű Glázer-csapat 2-1-re kikapott. 2004/2005-ben hazai pályán nem született gól, míg idegenben 2-0-ra kikaptunk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!