Szombathelyen lett bajnok a Vasas

A Haladás döntetlent játszott az angyalföldiekkel.

LABDARÚGÓ NB II

35. FORDULÓ

SZOMBATHELYI HALADÁS–VASAS 0–0

Szombathely, Haladás Sportkomplexum, 1731 néző. Vezette: Káprály Mihály (Máyer Gábor, Kiss Balázs)

HALADÁS: Verpecz – Kállai, Csató, Németh Milán, Bosnjak – Csilus T., Kiss B., Holdampf, Doktorics – Tóth Milán (Tóth-Gábor, 90+1.), Horváth R. (Monori, 90+3.). Vezetőedző: Németh Szabolcs

VASAS: Jova – Szivacski, Otigba, Ilyinbor, Silye – Hinora, Pátkai (Márkvárt, 58.), Cipf (Hidi M. 79.), Berecz – Radó (Zimonyi, 58.), Feczesin (Szalai J., 58.). Vezetőedző: Kuttor Attila

Németh Szabolcs: – Elmaradt egy tizenegyes… Ettől függetlenül ugyanazt hoztuk, mint a tavaszi szezonban, vagyis jól támadtunk, jól futballoztunk, de a helyzeteket nem sikerült értékesítenünk.

Kuttor Attila: – Kemény mérkőzés volt, de látszott a csapategységünk, amikor ugyanis küzdeni kellett, küzdöttünk, amikor pedig futballozni kellett, futballoztunk. A bajnoki címet nem kell megmagyaráznunk.

Élénk iramban kezdtek a csapatok, láthatóan mindkét együttes egyértelműen a győzelem szándékéval lépett pályára. Változatos volt az első félidő, a vendégek enyhe mezőnyfölényben futballoztak, de mindkét kapu előtt adódtak kisebb-nagyobb helyzetek. A két tábornak köszönhetően egyébként a hangulat első osztályú volt – csak a gól hiányzott a pályáról. A szünet után a vasiak kezdtek aktívabban, de számottevő helyzetet nem sikerült kidolgozniuk, a 69. percben azonban Káprály Mihály játékvezető – hibásan – nem adott nekik tizenegyest Otigba kezezésénél. A hajrában a Vasas eldönthette volna a meccset, de Iyinbor, Hinora, majd Zimonyi sem tudott a hálóba találni. Az angyalföldiek mindazonáltal ezen az estén nem bánkódtak a döntetlen miatt, hiszen a 0–0-val eldőlt, hogy bajnokként jutnak fel az első osztályba - tudósít az nso.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!