Kikapott Hagi-éktól a Haladás - VIDEÓVAL

Fiatal, jó és harcos csapat ellen maradt alul Törökországban a Haladás.

Artner Tamás: Sokkal jobb csapat ellen játszottunk, mint voltak a kínaiak. Jobban ki voltak hegyezve, frissek voltak. Mi azért nyakig benne vagyunk a munkában, ez látszott is a játékunkon. Összességében elégedett vagyok, de az nagyon nem jó hír, hogy Guzmics Richárd még egyetlen edzőmeccset sem játszott, Devecseri Szilárd csak egyet, míg ma már Fehér Zoltán sem tudott pályára lépni. A belő védőink nagyon hiányoznak, de a csapat többi része rendben volt.

90. perc: Vége a mérkőzésnek.

90. perc: Hatalmas Gyűrű-bravúr! Nastasie lépett ki a Haladás védői közül, amikor már csak Gyűrűvel találta magát szembe, a vasiak új kapusa nagyon jó érzékkel vetődött rá a labdára.

A mérkőzés összefoglalója

85. perc: Most állt a legközelebb a gólszerzéshez a Haladás. Halmosi „csinálta meg” a helyzetet Radónak, aki 15 méterről lőtt, és a kapufa tövét találta el. Továbbra is marad az 1-0-s román vezetés.

83. perc: Halmai már be is sárgult.

79. perc: Halmai Ramon érkezik Németh Márió helyére.

76. perc: Halmosi bal oldali beadásáról éppen csak lemaradt a középen érkező Radó. A második félidő kevés Hali helyzetének egyike volt ez.

70. perc: A mérkőzést a helyszínen tekinti meg Gheorghe Hagi is.

67. perc: Egy perc alatt két gólt is kaphatott volna a Haladás. Előbb Rusu lőtt jobbról kisodródva, Gyűrű bravúrral védett, majd Mitrea bődületesen nagy kapufát rúgott jó 25 méterről.

Szombathelyi Haladás - Viitorul Constanta
A 'Kárpátok Maradonája' a Haladást nézi
Vágvölgyi Bálint

65. perc: Zsirai be, Schimmer le.

64. perc: Halmosi kapott reklamálásért sárga lapot.

63. perc: Rózsa helyett Gyűrű folytatja a kapuban.

58. perc: A második félidő 13. percéig kellett várni az első helyzetre. A csereként beálló Carstocea lőtt 15 méterről a jobb kapufa mellé. Nem sokkal később megint a románok veszélyeztettek: Daminuta 25 méteres lövését Rózsa védte. A Haladásban Nagy helyére Németh állt vissza.

46. perc: Elkezdődött a második félidő. Artner Tamás hármat is cserélt: Jagodics helyén Tóth, Iszlai helyén Szakály, Németh helyén pedig Gyurján folytatja.


45. perc: Vége az első félidőnek. A helyzetek alapján megérdemelten vezetnek a románok.

39. perc: Megint román helyzet. Egy bal oldali beadás után Baluta fejelt mellé.

33. perc: Dica kis híján kettőre növeli a románok előnyét. 24 méterről leadott lövése éppen fölé ment.

27. perc: Ezek nem a mi perceink... Mitrea távoli lövését Rózsa védte bravúrral.

23. perc: Előbb megúsztunk egy nagy helyzetet, Baluta készítette le, Gavra pedig mellé lőtte. A lövésbe beleért egy szombathelyi védő, a megítélt szögletből pedig gólt kaptunk. Többször is képtelenek voltunk tisztázni, végül a felső lécről lecsorgó labdát Dica pofozta Rózsa kapujába. 0-1

Szombathelyi Haladás - Viitorul Constanta
Radót volt, hogy ketten is őrizték
VB

19. perc: Remek Hali helyzet. Radó tört be a bal oldalról a tizenhatoson belülre, két románt is becsapott, a beadását az utolsó pillanatban vágták ki a berobbanó Németh Márió elől.

14. perc: Iszlait sokadik kemény belépője után sárga lappal "fenyegeti meg" a játékvezető. Nem csoda, Balutához orvosi stábot kellett hívni, de tudja folytatni.

6. perc: A románok szöglete után a védőkről lecsorgó labdát Baluta lőtte fölé.

5. perc: Gyilkos küzdelem, de helyzet nincs. Két fiatal csapat, kemény, de sportszerű meccse.

1. perc: Elkezdődött a találkozó. A Haladás tiszta fehérben játszik, a feketében szerepelnek. A játékvezető lengyel származású.

És egy kényszerű változás a csapatban: Devecseri a bemelegítésnél megsérült, helyette Jagodics Márk játszik.

Haladás: Rózsa – Schimmer, Dvorschák, Jagodics M., Bosnjak – Simon Á., Iszlai – Nagy G., Németh M., Halmosi – Radó.

Viitorul Constanta: Buzbuchi - Larie, Mitrea, Tosca - Daminuta, Dica, Benzar, Nikolov - Axente, Gavra, Baluta.


Most már biztos, hogy nem játszik a sérült Ugrai, Medgyes, Fehér trió. Guzmics ugyan bemelegít, de ő sem lép pályára.


Előreláthatólag 10 percet csúszik a találkozó.


Annak ellenére, hogy délután, magyar idő szerint 16 óra 30 perctől edzőmeccset játszik a Haladás, délelőtt Artner Tamás edzést vezényelt a játékosoknak. A tréninget kisebb sérülés miatt Fehér Zoltán kihagyta, ő délután nem lép pályára.

Péntek délelőtti Haladás-edzés
Galéria a délelötti edzésről
Vágvölgyi Bálint

Biztosan kihagyja a Gheorghe Hagi csapata elleni felkészülési találkozót Guzmics Richárd is, aki nemrég épült fel sérüléséből, valamint a csonthártyagyulladása miatt külön edző Medgyes Zoltán is.

Artner Tamás a következő kezdőcsapatot küldi pályára: Rózsa – Schimmer, Dvorschák, Devecseri, Bosnjak – Simon Á., Iszlai – Nagy G., Németh M., Halmosi – Radó.


A találkozó 16:30-kor kezdődik.

Szombathelyi Haladás - Viitorul Constanta

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!