"Agyonnyert" meccset adott le az MTK-nak a Haladás

Az első félidőben kitömhették volna a kék-fehéreket Ugraiék, sőt még a végén is ziccerek sokaságát hibázták el. Hiába vezettünk két góllal, végül csak egy pont lett belőle.

A bajnok és az ezüstérmes után a tavalyi bronzérmes MTK ellen folytatta szereplését az OTP Bank Ligában a Szombathelyi Swietelsky-Haladás.

Parádésan kezdte a meccset Mészöly Géza együttese, futószalagon jöttek a helyzetek, a gólra a 14. percig kellett várni: Ugrai remek egyéni villanása után szereztük meg a vezetést. A folytatásban is végig a zöld-fehérek akarata érvényesült, többször is odakerültünk a kapu elé, hol a kapufa, hol Hegedűs mentette meg az MTK-t az újabb góltól. Jagodics előbb a frászt hozta a szurkolókra, majd jóvá tette hibáját, és fejesével kettőre növelte az előnyt. A fővárosiak azt sem tudták, hol vannak, nem rajtuk múlt, hogy csak 2-0 volt a szünetig. Az egyetlen negatívum a gyenge játékvezetői ténykedés volt...

A második félidőre aztán nagyot változott a játék képe, az MTK a kapunk elé szögezett minket. Sokkal agresszívebben játszottak, mint korábban, nálunk pedig a rengeteget dolgozó középpályások mintha elfáradtak volna. A csereként beállt Hrepka hamar szépített, majd hiába jöttek a Hali-cserék, egy percre sem nyugodhattunk meg. A végén több nagy ziccert is kihagytak Ugraiék, mint kiderült, meccslabdák voltak, hiszen a hosszabbítás utolsó pillanataiban Thiam megmentette az egy pontot a vendégeknek.

A Hali-szurkolók ettől függetlenül is győztesként ünnepelték csapatukat a lefújás után.

93. perc: Vége a meccsnek. Erre nehéz szavakat találni...

Szombathelyi Swietelsky-Haladás - MTK Budapest
Ugrai góljával még vezettünk, a végét nagyon elszúrtuk
Vágvölgyi Bálint

93. perc: Ez hihetetlen! Egy MTK-kontra végén a jobbról érkező lapos beadást Thiam pörgette Király kapujába. 2-2

90+1: Ugrai lódult meg a jobb oldalon, betört a 16-oson belülre, védője szorításából kapura lőtt, Hegedűs hatalmasat védett.

90. perc: Még három percet kell kihúznunk. Pedig már nincs körmünk.

90. perc: Végleg eldönthettük volna! Martinez ment el szépen a bal oldalon, mesterien tálalt középre Thomas Wilshez, aki a kapunak háttal vette át a labdát, majd ráfordult, de Hegedűs nagyot védett.

89. perc: Halmosi passza után Ugrai "adta haza" Hegedűsnek.

88. perc: Berke besárgázta Jagodicsot. Ez megint hatalmas kamu, fault sem volt. A szabadrúgás után a kapunk előtti kavarodást követően Kanta lőtt mellé 11 méterről.

86. perc: Hrepka jobb oldali beadását Ramos fejelte mellé. Nem volt veszélyes.

81. perc: Medgyes jön Németh helyére.

74. perc: Thomas Wils csapott le egy labdára rendkívül agresszíven 15 méterre az MTK kapujától, hatalmas bombáját nagy bravúrral védte Hegedűs!

72. perc: Az utolsó vendégcsere: Torghelle füttykoncert közepette jön le, Ramos váltja.

70. perc: Halmosi kapott sárga lapot. Tovább nő Berke népszerűsége Szombathelyen... :)

69. perc: Berke anyuka ma sokat csuklik. A játékvezető ezúttal Thiam kezezése felett hunyt szemet. A második tizenegyest nem adta meg a Haladásnak!

66. perc: Újabb Hali-csere: Schimmert Angyal váltja.

65. perc: 3130 a hivatalos nézőszám.

64. perc: Martinez adott forintos labdát Ugrainak, aki 13 méterről lőtt, Hegedűs nagyot védett, a labda visszapattant Ugrai elé, másodszorra is megpróbálta, ezt is elkapkodta, Hegedűs ezt is védte!

63. perc: Ugrai vezette a labdát kapura, egy csellel két védőt is becsapott, jobbról, 16 méterről fölé durrantott.

59. perc: Érkezik "Zorró": Az arccsonttörése miatt maszkot viselő Halmosi váltja Gosztonyit.

58. perc: Torghelle tette vissza a labdát Hrepkának, akinek gyatra próbálkozása elkerülte a kapunkat.

56. perc: Rendesen belealudtunk a szünetbe, folyamatosan átrohan rajtunk az MTK. Bese indult meg a jobb oldalon, laposan középre adott, Torghelle a jobb kapufa mellé lőtt.

50. perc: Hrepka kapott remek kiugratást, lefutotta védőjét, majd a kimozduló Király mellett laposan a jobb alsóba helyezett. 2-1

49. perc: Nem Torghelle az egyetlen Trollfoci-sztár, Bajner Bálint is a helyszínről nézi a meccset.

48. perc: Varga Szabolcs bombázott egyet jobbról, 17 méterről, a felső lécet találta el. Ezt most megúsztuk.

46. perc: Mi kezdtük a második félidőt. Az MTK kettőt is cserélt: Szatmári és Hrepka állt be, Vass Ádám és Strestik jött le.


45. perc: Vége az első félidőnek. Lemostuk a pályáról az MTK-t, örülhetnek, hogy csak 2-0.

45. perc: Torghelle rúgta le elképesztően csúnyán Bosnjakot, ez is sárga. "Air Sanyi" természetesen hevesen reklamált, mondván, labda volt. Na most nem lennénk a helyében, amit a lelátóról kapott ezért...

44. perc: Gosztonyi kapta a meccs első sárga lapját, a félpályánál elkaszálta Thiamot. Jogos.

41. perc: Ugrai cselezgetett a bal oldalon, Thomas Wils teljesen üresen kérte, de nem kapta, mert Ugrai egyedül vállalta el, 16-ról lőtt, fölé-mellé.

39. perc: Kezezés után jöhettünk szabadrúgással a jobb oldalról, Németh élesen kapura tekerte, Hegedűs kiboxolta a mezőnybe.

36. perc: Na végre! Németh Márió bal oldali szögletét Jagodics csúsztatta a bal alsó sarokba. 2-0

35. perc: Jagodicsnál volt a labda, senki sem zavarta, mégis belebotlott. Torghelle eszmélt, lecsapott rá, és jó 25 méterről rögtön kapura emelt. Király kint volt, de a labda a kapu fölé szállt.

30. perc: Németh Márió adott középre balról, jobb külsővel, Iszlai fejelt, mellé.

30. perc: Torghellétől szereztünk labdát az MTK kapujától 18 méterre, Németh cselezgetett a bal oldalon, majd éles szögből lőtt, Hegedűs szögletre mentett. Már rég eldönthettük volna ezt a meccset! :(

29. perc: Egy rövidre sikerült jobb oldali MTK-szöglet után ismét Strestik lőtt az égbe. A Bartók Béla körúton veszélyben voltak a pirosnál várakozó autók...

26. perc: Életjel a fővárosiaktól: Strestik bombázott fölé egy szabadrúgást. Semmi veszély nem volt benne.

22. perc: Ezúttal Bosnjak futott el a bal oldalon, éles szögből kapura lőtt, Hegedűs nagyot mentett.

21. perc: Németh Márió indult meg a bal oldalon, egy gyönyörű csel után visszapasszolt Gosztonyinak, aki középre pörgette, Martinez a bal kapufára fejelte a labdát. Óriási helyzet volt ez is! Vastaps a Rohoncin.

14. perc: Ez már érett!!! Németh Márió tette le a labdát Iszlainak, aki tolt rajta egyet, majd 18 méterről lőtt, a labda levágódott az egyik MTK-játékos hátáról, Ugrai lecsapott rá, és a 16-os vonaláról gyönyörűen a bal alsóba tekert. 1-0

11. perc: Egyelőre sokkal szebben, jobban és agresszívebben játszik a Hali. Az MTK-nak momentuma sincs, úgy látszik, tele a gatya a vendégeknél. Nagyon bizonytalanok. A "spori" furcsa ítéletei borzolják a szurkolók kedélyeit. "Te hülyébb vagy, mint a Kassai!" - kiabálta valaki a tribünről.

7. perc: 11-es gyanús szituáció, csak hat Hali-játékos reklamált, hogy az egyik MTK-védő kézzel ért labdába, de Berkét nem sikerült meggyőzni. Elmaradt a büntető.

5. perc: Szép időnk van, és jó a hangulat is a Rohonci úton :)

2. perc: Rögtön egy formás akció, mely végén Ugrai lőtt balról, 17 méterről, lövésébe beleért egy MTK-játékos, a labdára Martinez startolt rá, nullszögből bevetődve kapura küldte, Hegedűsről kijött, a kipattanót Schimmer a jobb alsó kapufára lőtte.

1. perc: A vendégek kezdték a meccset. Mi támadunk a székház felőli kapura.

A Haladás neonzöld mezben, fekete nadrágban és fekete sportszárban szerepel, míg az MTK fehér mezben, kék nadrágban és fehér sportszárban játszik.

A találkozót Berke Balázs vezeti, két segítője Berettyán Péter és Horváth Róbert lesznek.

Haladás: Király - Schimmer, S. Wils, Jagodics, Bosnjak - Th. Wils, Iszlai - Gosztonyi, Németh M., Martinez - Ugrai.

Csere: Rózsa - Jánvári, Medgyesi, Nagy P., Angyal, Halmosi, Popin.

MTK: Hegedűs - Bese, Grigics, Vukmir, Vadnai - Thiam, Kanta, Vass - Strestik, Varga - Torghelle.

Csere: Groppioni - Ramos, Hajdú, Szatmári, Poór, Gera, Hrepka.

18 órakor kezdődik a találkozó.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!