Jó játékkal NB I-es maradt a Hali

Három góllal, megérdemelten győztük le a Puskás Akadémiát a mindent eldöntő meccsen.

A Szombathelyi Haladás a mindent eldöntő meccsen, az első tíz perc bizonytalanságait leszámítva, úgy játszott, ahogy az egész szezonban kellett volna. Mészöly Géza remekül rázta gatyába a csapatot.

A Haladásban több jó egyéni teljesítmény is volt, a gólszerző trió - Martinez, Rocchi és Radó - mellett Halmosi is extra focival rukkolt elő. És ami a legfontosabb, a meccs végére ismét megteltek a Rohonci úti stadion lelátói, és hatalmas ünneplésbe kezdett a csapat és a drukkerek.

Az ünneplésről rövidesen külön anyaggal jelentkezünk.

90+2: Vége a mérkőzésnek, a Hali megérdemelten nyert, és bennmaradt az NB I.-ben.

90+1: Bühler észrevette, hogy kinn áll a kapujából Danilovics, a félpályáról megküldte, de nem tudott túljárni a kapus eszén.

Szombathelyi Swietelsky-Haladás - Puskás Akadémia
Martinez szerzett vezetést
Vágvölgyi Bálint

90. perc: 2 perc a ráadás.

90. perc: Halmosi helyett Rácz.

90. perc: Halmosi passzolt Rocchinak, aki egy csel után laposan lőtt balról, 15 méterről, Danilovics leért a jobb alsó sarokba, és nagyot védett.

89. perc: Sőt, Paks-Dunaújváros 2-1

88. perc: Egyenlített a Dunaújváros Pakson, de tök mindegy, bennmaradtunk.

88. perc: Az utolsó felcsúti csere: Mészáros érkezik, Polonkai megy le.

87. perc: A leshatáron meginduló Radó kapott labdát, elfektette Danilovicsot egy csellel, majd az üres kapuba gurított. 3-0

82. perc: Makrai mehetett ziccerben kapura egy kiugratás után, de Rózsa együtt élt a játékkal, kijött a kapujából, és nagyot védett.

80. perc: Radó adott szenzációs labdát Rocchinak, aki 16 méterről meglöbbölte, és a kapujából kifutó Danilovics fölött szépen átemelte. 2-0. Eldőlt, bennmaradtunk!

79. perc: Alcibiade is besárgult, dumáért.

77. perc: Martinez is befejezi, Rocchi érkezik a helyére.

76. perc: Pintér váltja Hudákot.

75. perc: Halmosi ment el a bal oldalon, betört a 16-oson belülre, majd lehúzódott egészen az alapvonalig, onnan laposan visszapasszolt, a labda eljutott a lábak között Gaálhoz, akinek lövését blokkolta egy vendég védő. Nagy lehetőség volt!

70. perc: Lencse addig-addig reklamált, amíg teljesen jogosan megkapta második sárga lapját, kiállítás!

63. perc: Fabio helyén Makrai folytatja.

62. perc: 3087 a hivatalos nézőszám.

61. perc: Vezet a Paks 1-0-ra!! A Haladás egyre közelebb a bennmaradáshoz.

57. perc: Lencse rúgta fel Gaált, sárga lap! Kijárt már neki... Schimmer helyére Angyal állt be.

50. perc: A Honvéd emberhátrányban is megszerezte a vezetést a Lombard ellen, a Dunaújváros továbbra is 0-0-ra áll Pakson.

48. perc: Hudák lőtt az oldalhálóba jobbról, 15 méterről.

47. perc: Itt van a tribünön Robert Jarni is, a Pécs világbajnoki bronzérmes horvát edzője.

46. perc: A Puskás kezdte a második félidőt.


45+1: Vége az első félidőnek, megérdemelten vezetünk. A többi pályán sincs változás.

45. perc: 1 perc a ráadás.

40. perc: Halmosi vett le mellel egy kipattanót, tolt rajta egyet, majd 16 méterről lőtt, laposan a jobb alsó mellé.

36. perc: A többi pályán: Paks-Dunaújváros 0-0, Honvéd-Lombard 0-0. A kispestiek 10 emberrel játszanak...

27. perc: Két percig reklamáltak a vendégek, Polonkai kapott sárga lapot. Martinez állt a labda mögé. Jobbra lőtt, Danilovics balra vetődött. 1-0

25. perc: Gaál jobb oldali beadása a hosszún Halmosit találta meg, aki kapura fejelt, de egy vendég védő blokkolni tudott, így szöglet lett. Nagy sarokrúgását a gólvonalról tisztázták, a labda Radó elé került, akit felvágtak a 16-oson belül. Jogos 11-es!!

20. perc: Jánvári passzolta el a labdát a saját 16-osunk előtt, Lencse lecsapott rá, majd Tischlerhez passzolt, aki jobbról, 14 méterről a jobb alsó mellé lőtt. Nagyon necces volt...

17. perc: Nagy Patrik emelt középre egy szabadrúgást, Martinez a levegőbe fejelte, majd érkezett Gaál, aki már a kapu irányába, Danilovics azonban fogta.

15. perc: Spandler kapta a meccs első sárga lapját, elég csúnya fault volt, teljesen jogos.

13. perc: Iszlai adott szenzációs labdát Radónak, aki a kifutó Danilovics fölött akarta átemelni, de a felcsúti kapus eszméletlen nagyot védett, belevetődött a lövésbe.

4. perc: Magyar viszonylatban sok néző van a Rohoncin, szurkol is a B-közép, de a stadionon kívül is vannak drukkerek, néha látni egy-egy zöld füstbombát, illetve petárdák is durrantak már.

3. perc: Hudák próbálkozott 17 méterről, ebben most semmi veszély nem volt.

3. perc: Fiola kapott labdát a jobb oldalon, 14 méterről lőtt, Rózsa irgalmatlanul nagyot védett, befért volna a jobb alsóba.

1. perc: A Haladás kezdte a meccset. Mi támadunk a Bartók Béla körút felőli kapura.

A Haladás zöld mezben, fekete nadrágban és fekete sportszárban szerepel, míg a vendégek tiszta fehérben játszanak.

Gyászszünettel indul a találkozó, Lubos Hajduch édesanyjára és Nagy Dezsőre emlékezünk.

A mérkőzést Andó-Szabó Sándor vezeti, két segítője Márkus Tamás és ifj. Varga Gábor lesznek.

Haladás: Rózsa - Schimmer, Alcibiade, Jánvári, Bühler - Gaál, Iszlai, Nagy P., Halmosi - Radó, Martinez.

Csere: Gyurján M. - Mancini, Tihanyi, Rocchi, Jancsó, Rácz, Angyal.

Puskás: Danilovics - Szélesi, Tar, Kelics, Fabio - Fiola, Spandler, Hudák, Polonkai - Tischler, Lencse.

Csere: Hajduch - Mészáros, Makrai, Pintér, Lorentz, Harsányi, Nagy Zs.

19 órakor kezdődik a találkozó.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!