Idilli környezetben lépett pályára a Haladás II. Ausztriában, az izraeli élvonalbeli Maccabi Petah-Tikva ellen. Az első negyedórában az izraeliek akarata érvényesült, a 12. percben a saját 30-asunkon veszítettünk el egy labdát, ebből egy kényszerítő utáni ziccerből Raba rúgott gólt. A félidő derekára magára talált a szombathelyi csapat, és néhányszor el is jutottunk a kékek kapujához, de egyenlíteni a szünetig nem sikerült.
A második félidőben valamivel többet birtokolta a labdát a Hali, azonban a mezőnyfölény meddőnek bizonyult. A fizikálisan és játékban is komoly erőt képviselő izraeliek ellen partiban voltak a szombathelyiek, a fejlődést nagyon jól szolgálta ez a találkozó, sok ilyenre lenne még szükség. Legközelebb a ZTE U21-es csapatával játszik a kisHali szombaton Zalaegerszegen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!