Sztrájkra készültek a Haladás focisták?

Ma az alpolgármester is az öltözőben járt, a focisták pedig ígéretet kaptak arra, hogy minden elmaradásukat megkapják két héten belül.

A Rangadó.hu információi szerint a Szombathelyi Haladás játékosai arra készültek, hogy szerdán tíz perc edzés után az öltözőbe vonulnak, ezzel a figyelmeztető sztrájkkal felhívva a figyelmet, hogy a klub jelentős anyagi elmaradásban van velük szemben.

A portál kollégája a helyszínen tartózkodott a mai edzés időpontjában, ami közel félórás késéssel kezdődött. Az öltözőből azonban nem csak a szakmai stáb tagjai és a játékosok jöttek ki, hanem ott volt Tóth Miklós ügyvezető és Marton Zsolt, Szombathely sportért felelős alpolgármestere is.

Haladás edzés
Tóth Miklós és Marton Zsolt is megjelent az edzésen
VB

A Haladás ezt követően félórás edzést tartott, de a tréning után a játékosok és a vezetőedző is arról nyilatkozott, hogy a terveknek megfelelően, az ilyenkor szokásos tréninget végezték. Más felvétésre nem reagáltak.

A Rangadó.hu értesülései szerint a sztrájk a többi között azért maradt el, mert az Illés Akadémia vezetősége jelezte azoknak a fiatal focistáknak, akik tőlük "ösztöndíjat" kapnak, hogy amennyiben "lerövidítik" az edzésüket, nem jutnak hozzá a feléjük meglévő tartozáshoz.

A lap információi szerint egyébként az Illés Akadémia amúgy sem él meg könnyű napokat, hiszen nemrégiben egy utánpótlás-válogatott játékos, aki az NB II-ben stabil kezdő, csapot-papot maga mögött hagyva elment Szombathelyről, mert nem kapta meg a megígért juttatást. A focista időközben visszatért.

– Nem tudok anyagi problémákról. A prémiumok kifizetésével tartozunk, de azt máskor is később kapták meg a játékosok, amikor az MLSZ-től pénzhez jutottunk – mondta Kóbor László, az Illés Sportalapítvány elnöke, a Haladás kisebbségi tulajdonosának képviselője, aki fenti két értesülést cáfolta.

Értesüléseik szerint Marton Zsolt alpolgármester a mai edzés előtt azt mondta a játékosoknak, hogy többségi tulajdonosként amit a város vállalt, azt időarányosan teljesítette.

A Rangadó úgy értesült, hogy az öltözőben elhangozott, két héten belül minden elmaradást, prémiummal együtt megkapnak a játékosok. Információik szerint Marton Zsolt azt mondta, ha ez nem így történik, akkor komolyan el kell gondolkozni a folytatásról...

Haladás edzés
Elég rövid edzést tartott a Hali
VB

A honlap több játékost is elért telefonon, akik név nélkül sem voltak hajlandóak információt adni a mai nap történéseiről, és az elmaradás mértékéről. Tóth Miklós és Kóbor László nem vette fel a telefonját, Marton Zsolt alpolgármester viszont készségesen nyilatkozott a Rangadó.hu érdeklődésére:

– A tulajdonosok a szezon elején, és a vége felé is tájékozódnak a csapatnál lévő problémákról, illetve azok megoldásáról. Természetesen gratuláltunk a teljesítményükhöz, hiszen erős középcsapat lett a Haladás – mondta Marton Zsolt. – Áttekintettük a játékosokkal kapcsolatos szerződéses dolgokat, egyfajta kibeszélő show volt ez, amely során a játékosok is elmondhatták, hogyan látják a jövőt a klubbal és a pénzügyekkel kapcsolatban egyaránt. Minden fennálló kérdésben maximálisan eredményesnek tekinthető találkozás volt ez. A klub anyagi ügyeiről nem kívánok tájékoztatást adni. Nincsenek jelentős problémák, amelyek felvetődtek, azokat rendezni tudtuk, tehát stabilan zárjuk a jelenlegi szezont, és kezdjük a következőt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!