A szünet után szétszedte ellenfelét a Haladás

Nehezen indult, de sima továbbjutás lett a vége. Gyurján mesterhármast lőtt, pedig egy 11-est is kihagytunk, Halmosit pedig kiállították.

Hétköznap ide, vagy oda, korai időpont ide, vagy oda, népünnepély volt ma Fertőszentmiklóson. Ötszázan látogattak ki a Győr-Moson-Sopron megyei első osztályban szereplő gárda és a Haladás kupatalálkozójára.

Valódi kupacsata volt az első félidő: megmutatta erényeit a hazai gárda is, sőt egy szabadrúgásnál Rózsának nagyot kellett védenie. Fehér lövésénél fogott szintén nagyot a hazaiak kapusa, Halmosi és Szakály pedig a kapufát találta el, így az első 45 percben nem született gól.

A szünetben kettőt is cserélt Artner Tamás, pályára került Gyurján Bence és Németh Márió, aminek aztán hamar meglett az eredménye. A 47. percben Gyurjánt buktatták a 16-oson belül, Gaál azonban a kapus lábába rúgta a büntetőt, így ez még kimaradt.

Fertőszentmiklós SE - Szombathelyi Haladás
Miután Halmosit kiállították, futószalagon lőttük a gólokat
Vágvölgyi Bálint

Később viszont a zöld-fehérek csatára helyre tette hibáját: a 62. percben Farkas Márk előrevágott labdájáért Gyurján és Gaál csatázott, utóbbi megszerezte, és a kifutó kapus mellett 12 méterről a bal sarokba gurított (0-1). Hat perccel később Németh Márió vezette keresztbe a labdát, majd 16 méterről jobbal a jobb alsóba lőtt. A labda a kapufa belső éléről pattant a hálóba (0-2). A 71. percben tíz emberre fogyatkozott a csapat, miután Halmosi szólt be valamit Szilasinak, amiért egyből villant is a piros. Ennek ellenére újabb Hali-gólok jöttek: a 74. percben Zamostny-Gyurján-Zamostny háromszögelés után Gyurján az alapvonalról gurított középre, Zamostny pedig spiccel a háló közepébe lőtt (0-3). Ezzel még korántsem volt vége, a 76. percben Fehér előrevágott labdáját Gyurján két hazai védő között szelídítette meg, bevitte a 16-oson belülre, majd kiszorított helyzetből a rövidbe lőtt (0-4). Újabb három perc elteltével Gaál Bálint lőtte be a labdát a védők mögé, Zamostny pedig 12 méterről, balról nagy gólt lőtt (0-5). Teljesen szétesett, elfáradt a Szentmiklós, öt perccel a vége előtt Schimmer rúgta át a labdát a hosszú oldalra, Gaál Bálint az alapvonalról okosan visszafejelte, Gyurján pedig néhány lépésről a kapu közepébe bólintott (0-6). A slusszpoén is Gyurjáné volt, Német Márió előrelöbbölt labdáját Gyujrán emelte át a kapus felett, a labda a felső kapufáról visszapattant ismét Gyurján elé, aki 10 méterről a kapu közepébe lőtt (0-7).

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!