Az idény végén távozik Németh Szabolcs

Az U19-es Hali kispadját NB II-es csapatéra cseréli a vezetőedző.

Az U19-es I. osztályú bajnokság 26. fordulójában a tartalékosan felálló Szombathelyi Haladás Lukácsházán fogadta a bajnoki cím várományosát, az MTK-t. A vasiak ezen a hétvégén nem tudták megismételni korábbi remek produkcióikat, és a listavezető 5–0-ra nyert, kiváló kontrajátékuknak köszönhetően.

A vasiak Viganó – Nyíri, Bokor (Bognár, 46.), Bolla (Balogh F., 53.), Füleki – Szekér, Illés, Schuszter, Volter (Tóth-Gábor, 46.), Molnár T. – Halmai összeállításban szerepeltek, ám a góllövéssel hadilábon álltak.

Így két fordulóval a vége előtt a 4. helyen áll a Kishali, ám előrelépésre már nincsen lehetőség.

A csapat vezetőedzője, Németh Szabolcs az idény végén távozik Szombathelyről, és tulajdonképpen visszatér Dorogra. Oda, ahol az NB II-ben eddigi legnagyobb sikerét érte le, hiszen a 2016/2017-es bajnokságban nagy meglepetésre a nyolcadik helyre hozta be az akkor újonc Dorogi FC-t.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!