Jánvári Gábor Kisvárdára igazolt

Szabolcsba tért vissza a ballábas játékos.

2015 tavaszára, a bennmaradási hadjáratra igazolta le a Szombathelyi Swietelsky-Haladás Jánvári Gábort. A korábban Kaposváron és Nyíregyházán is futballozó ballábas játékos a szélső védő és a középső védő posztján is bevethető volt a zöld-fehéreknél.

23 alkalommal húzhatta magára az NB I-ben a Haladás mezét, gólt nem szerzett, de sallangmentes játékával a szurkolók bizalmát elnyerte.

Ha megkérdezik tőle, melyik külföldi csapatra nem gondol szívesen, akkor minden bizonnyal a Dinamo Moszkvát említi. Jánvári a Dinamo Moszkva elleni, 2016. június 22-i edzőmeccsen fogott rosszul talajt egy ütközést követően. Megállapították, hogy a bal térdében a külső szalag elszakadt és sérült a keresztszalag is, míg egy izom ínja szintén elszakadt. Egy évre dőlt ki, így a 2017/18-as szezonban a bajnokságban nem is lépett pályára, csak a Szarvaskend és a Tiszaújváros elleni Magyar Kupa-találkozókon.

A védő új csapata az NB II-ben feljutásra pályázó Kisvárda együttese.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!