Jól játszott, de most kikapott a Haladás

Helyzetek sokaságát dolgozta – és sajnos hagyta is – ki a szombathelyi csapat.

Hévíz után egy újabb fürdőváros, ezúttal Bük adott otthon a 2020-as év második Haladás-edzőmérkőzésének. Mátyus János a Verpecz – Tóth D., Jancsó, Németh Mi., Bosnjak – Kiss B., Jagodics, Cenaj, Doktorics – Tóth-Gábor, Rácz tizenegyet kezdette a Tiszakécske ellen. A Bács-Kiskun megyeiek néhány napot Bükön edzőtáboroztak, ezért volt könnyű a zöld-fehéreknek a helyszín- és ellenfélválasztás. 

Rögtön egymásnak estek a csapatok, helyzetbe is kerültek a szombathelyiek, ám a vezetést egy pontrúgást követően mégiscsak a kécskeiek szerezték meg a 8. percben. Egy jobb oldali szöglet után a labda Temesvári testéről vánszorgott a hosszú alsó sarokba, 0–1. Nem szegte kedvét a szombathelyieknek a bekapott gól, és pár perc múlva már majdnem örülhetett is az ötven főnyi nézőközönség, ám Rácz erős lövése a hosszú saroknál a felső és oldalsó kapufa találkozását találta el. A meccs kiegyenlítettebbé vált, de Verpecznek nem volt védenivalója, míg a másik oldalon szélen és középen is próbálkoztunk, de egyenlíteni nem sikerült.

Szünet után Illés Bence, Devecseri és Szalay is beálltak, és még inkább beszorítottuk a kékmezeseket. Futószalagon jöttek a helyzetek, Szalay háromszor is megkínálta a korábbi akadémista Molnár Márkot, de Kiss Bence, Jancsó és Illés is gólt szerezhetett volna. A hajrában egy kontrából kettőre növelték előnyüket a 60. percben nyolcat is cserélő Bács-Kiskun megyeiek, majd a 88. percben egy jogos büntetőből Rácz Ferenc szépített. Mentünk előre az egyenlítésért, ám egy újabb kontra végén megint betaláltak a kécskeiek, akiknek ez volt az a két lehetősége, amikor egyáltalán a térfelet többen is átlépték közülük...

Mátyus János a meccs értékelésekor elmondta, hogy játékban sokat visszakapott abból, amit kért, sőt, annál is többet, mint a Siófok ellen látott: mindezt annak ellenére, hogy azt a meccset megnyertük, ezt viszont elveszítettük. Ami miatt dohognivalója volt, az a sok kihagyott helyzet, és az első bekapott gól: ugyanis a pontrúgást követően rendkívül dühítő volt gólt kapni.

A próbajátékon lévő Cenaj szürke volt, nem tűnt úgy, hogy segítségére lehetne a Haladásnak: a sorsáról a szakmai stáb dönt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!