Megint kikapott a Haladás

Mindkét félidő elején gólt kaptak a vasiak. 2–0 a Tiszakécskének.

Fájó kimondani, de kiesési rangadót játszott a Haladás Tiszakécskén, és 2–0 arányban alulmaradt. Desits Szilárd a Gyurján – Habovda (Tóth-Gábor, 55.), Jagodics, Németh Mi., Bosnjak – Medgyes, Holdampf, Kiss B., Szekér (Jancsó, 55.), Eszlátyi (Gaál, 46.) – Novák csapatot játszatta.

Az egész bajnokságot tekintve talán jobb lenne nekünk, ha az első pár percet ki lehetne hagyni, ugyanis már a 4. percben a hálónkban táncolt a labda, és aki látta/tudja a kécskeiek eddigi eredménysorát, az biztos lehetett abban, hogy innen aztán nagyon nehéz felállni. Nem is sikerült... Gréczi a bal oldalról cselezte be magát és a 16-os vonaláról a rövidbe lőtt, 1–0.

Az első negyedóra után mezőnyfölényt alakított ki a Haladás, jöttek is a helyzetek, de vagy az utolsó passzokba csúszott hiba, vagy nem találtak kaput a zöld-fehérek.

Szünetben Gaál érkezett Eszlátyi helyére, de hamar kettő lett közte. Egy pontrúgás után felszabadítottunk, de nem mi szedtük össze a labdát, a visszaívelést pedig szerencsésen értékesítették a hazaiak, Kardos volt a gólszerző. Ezt követően nagy mezőnyfölénybe került a Haladás, de a góllövéssel hadilábon állnak a szombathelyiek: ez már a harmadik novemberi idegenbeli találkozó volt, de egyiken sem tudtak kapuba találni Novákék.

A Haladás továbbra is a 18., kiesőhelyen áll.

Desits Szilárd: Sajnos nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, ezt az ellenfél meg is büntette. Ugyanígy jártunk a második félidő elején is. Mezőnyfölényt kialakítottunk, fordulás után 5-6 nagy lehetőségünk volt, sok szögletet értünk el, de képtelenek voltunk kapuba találni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!