Titkos kormányhatározat után kapott plusz négymilliárdot a Haladás-stadion

Úgy tűnik, minden marad a régiben stadion ügyben

Merőben szokatlan módon hirdettek pénteken győztest, a szombathelyi stadionépítési pályázaton. Az Index értesülése szerint a bírálóbizottság érvényesnek nyilvánította az eljárást, annak ellenére, hogy nincs meg a pénz a sportlétesítmény megépítéséhez.

Nem kis összeggel, hanem több mint 4 milliárd forinttal kevesebb áll a város rendelkezésére, mint amennyiért a nyertesnek nyilvánított a Swietelsky Magyarország és a ZÁÉV konzorciuma vállalta a megvalósítást. Hasonló árral pályázott a Strabag és a Westbau Hungária is, de az ő pályázatukat érvénytelenítették.

A 2016-os állami költségvetésben 9,6 milliárd forintot különítettek el a Szombathelyi Haladás új stadionjára, amelyből 8,8 milliárd fordítható a tényleges építkezésre, a többi „egyéb” költség.

Arról, hogy valami gond van a Haladás-stadion építésével, és valaki nagyon elszámolta magát elsőként a Rangadó.hu számolt be. Itt tudják elolvasni az akkor írtakat. Klikk.

A nyertes konzorcium viszont 13,2 milliárd forintos tendert adott be, ami még nem is tartalmazza az ötszázalékos tartalékkeretet.

A rendelkezésre álló, egyébként állami cég által kiszámolt keret, és a vállalási díj között tátongó szakadék nem zavarta a bírálókat. A döntéshozatalnál egyszerűen azt javasolták, hogy a pénzügyi fedezet kerüljön megemelésre, ha pedig ez megtörtént, akkor mondják ki a pályázat érvényességét is.

A szombathelyi stadionberuházást érintő problémáról egyébként már egy hónapja, december elején kiszivárogtak hírek, bár akkor a 4 milliárdos eltérés tényét nem akarta megerősíteni a beruházás lebonyolítását végző önkormányzati cég. Azonban az a hír is lábra kapott, hogy a kormány így is belement a projekt folytatásába, és titokban előre jelezte, hogy nem lesz gond a hiányzó kerettel.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!