Tóth Norbert a vártnál hamarabb visszatérhet

A Szombathelyi Haladás középpályása még a felkészülési időszakban szenvedett külső- és belső részleges bokaszalag szakadást. Az első diagnózis szerint minimum két hónapra kidőlt a játékos. A futballista azonban az utóbbi időben már futóedzéseket végzett, és ha minden jól megy, ma délutántól már a labdás tréningeket is elkezdi. Tóth azt mondja, az Újpest ellen már ott lenne a keretben.

- Javulgat a bokám, de még messze nem az igazi. - kezdte a 19-szeres válogatott. Amennyire csak tudom, terhelem, de egyszer már rásérültem egy korábbi vádliszakadásomra, ezt most inkább elkerülném. Három hétig Budapestre jártam kezelésekre, ezek pedig nagyban meggyorsították a felépülésemet. Egy hete elkezdtem futni, ha minden jól megy, kedden délután már bekapcsolódok a labdás edzésekbe is. Igaz, az orvosok egyelőre még a futást sem javasolták. Hogy mikor térhetek vissza? Halvány esélyt látok arra, hogy az Újpest ellen már ott legyek legalább a keretben, de ehhez az kell, hogy a mozgásokat teljes intenzitással meg tudjam csinálni. Alibizni nincs értelme. Két hét kemény munka még minimum szükséges ahhoz, hogy azt mondhassam, minden rendben. A napokban megyek vissza ultrahang vizsgálatra, utána már okosabb leszek.

- A csapat eközben túl van két fordulón. Hogyan értékeli a találkozókat?

- Az első meccsünk nagyon jól sikerült, egy kicsit még én is meglepődtem. A Fehérvár elleni meccs után azonban már jócskán maradt bennem hiányérzet, legalább egy pontot szereznünk kellett volna. Jó kis tanulópénz volt az a találkozó. De ne legyünk telhetetlenek, soha rosszabb kezdést. Biztos vagyok benne, hogy szombaton ismét nyernek a fiúk, akkor még biztos, hogy nélkülem.

Tóth Norbert utoljára a másodosztályban tudott játszani

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!