Háromszáz

A Győr ellen háromszázadik bajnokiját játszotta Tóth Péter.

Jól küzdöttünk

Mindenekelőtt a győri találkozóról kérdeztük a Haladás csapatkapitányát. A vasiak szívós védekezéssel, határtalan lelkesedéssel és akarattal egy pontot elhoztak Győrből. „ Jól küzdöttünk: úgy éreztem, hogy mindenki odateszi magát. Amikor pedig előfordult egy-egy hiba, akkor jött egy társ és kisegítettük egymást. Ez a mi előnyünk! Volt egy helyzetem, rögtön a meccs elején, sajnos kimaradt.

Nem volt tizi

Rózsa Dániel után Tóth Pétert is megkérdeztük a 70. perc eseményéről, amikor is a játékvezető 11-est adott a hazaiaknak. „ Éreztem és láttam, hogy csak a Danié vagy az enyém lehet a labda. El szerettem volna rúgni, de jött a Dani és ő elsodorta a labdát, míg Ahjupera átesett rajta. Sem én nem értem az észthez, sem ő nem ért a labdához, így tévedésnek éreztem a büntető befújását. De hál’ Isten Dani kirúgta!

Háromszázadszor

A cséká neve mellett már 300 NB I-es mérkőzés van. Ebből 239 Haladás-mezben, 61 győriben. A Haladás NB I-es toplistáján ezzel a tizenegyedik helyen áll, ám nemsokára előzhet, hiszen Farkas László csak egy, Hegedűs Péter négy, Szarka Zoltán pedig hat meccsel játszott többet.

A kezdetektől máig

1996. szeptember 28-án a Pécsi MFC elleni hazai mérkőzésen lépett pályára Tóth Péter először az első osztályban. Azt a találkozót 6–0-ra nyerte meg a zöld-fehér csapat: azóta nem tudott ennyi gólt rúgni az NB I-ben a Haladás. A Lombard távozásáig stabil tagja volt a csapatnak a balhátvéd: ekkor azonban Győrbe igazolt. Ott is kezdőjátékos volt, de 2,5 év után visszatért Szombathelyre. Részese volt a visszakerülésnek, a bronzévnek, az Európa Liga-meccseknek.

Mérföldkövek

A „Legenda” említett néhány meccset, amelyre szívesen emlékezik vissza: „ Az első nem lehet elfelejteni, ráadásul az az eredmény, ami ott és akkor született, azóta is megdönthetetlen. Aztán volt egy időszak, amikor – a szurkolók is emlékezhetnek rá – csatárt játszottam: ez Détári Lajosnál volt. A 2008-as év: a feljutással és utána a bronzérem megszerzésével szintén felejthetetlen. Amióta visszakerültünk, a bajnokság első góljához mindig volt némi közöm. Négy éven keresztül én rúgtam, most pedig az én beadásomból bólintotta Kenesei Krisztián a Hali első találatát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!