Többször írtunk már róla, mennyire nehéz helyzetben van Megint kikapott, egyre nagyobb bajban a Hali April 28. 09:44 a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata, amely az NB III-ban - vagy ha úgy tetszik: az életben - maradásért küzd.
Vígh Ferenc együttese március eleje óta nem tudott nyerni a bajnokságban, a 27. fordulóban, vasárnap a listavezető Bicskét fogadta a Rohonci úton.
Tehát finoman fogalmazva sem a vasiak voltak a mérkőzés esélyesei, a viharos, esős időjárás egyik csapat dolgát sem könnyítette meg.
Meglepetésre a Hali szerzett vezetést, Horváth révén a 33. percben, ám a szünet előtt Király egy potyagóllal bevette a hazaiak kapuját. Nem roppant össze a fiatal szombathelyi csapat, bár a Bicske játszott mezőnyfölényben, szervezett védekezéssel állta a sarat a vendéglátó.
Az 59. percben Hári is betalált, majd a legvégén Kapus állította be a 3-1-es végeredményt. Ezzel tehát megszakadt a Haladás rossz sorozata, roppant fontos három pontot szereztek Jancsóék. Hátradőlni még így sem tudnak, hiszen három körrel a vége előtt még mindig a tizennegyedik, kieső helyen állnak, de lőtávon belül maradt az Újpest II. - Dorog - Balatonfüred trió.
Vasárnap éppen Dorogra látogat a csapat, utána pedig a sereghajtó Gyirmót II.-vel csap össze, végül Komáromban zárja az idényt. Tehát innentől már végig ki-ki meccsek várnak a Haladásra, a hibázás nem fér bele.
Nemrég Keringer Zsolt ügyvezetővel beszélgettünk a csapat helyzetéről, ha lemaradt volna podcastünkről, ide kattintva visszanézheti.
Szombathelyi Haladás – Bicske 3-1 (1-1)
Rohonci út, 400 néző, vezette: Práth.
Haladás: Rózsa – Buzás, Kozári, Kovács B., Tarján – Dezamits, Horváth M., Szakály, Horváth A.(Zsiga 38., Hári 59) – Fehér, Jancsó (Kapus 76.).
Góllövők: Horváth A. 33., Hári 59., Kapus 95.,illetve Király 45+3