Fájdalmas Kishali-iksz Győrben

Öt perccel a vége előtt még kétgólos előnyben voltak a fiatalok.

Alsóházi döntőre volt hivatott a Szombathelyi Haladás U19-es csapata Győrben. A vasiak Molnár M. - Tiba, Horváth K., Keresztes, Tóth G. - Kócsa, Tóth M., Szabó Á. - Garda, Soós, Könczöl tizeneggyel kezdtek (később, a hajrában Molnár T., Kőris és Szőke állt be). A 17. percben egy szép akció végén Tóth Máté szerzett előnyt a szombathelyieknek, ez is volt az első félidő eredménye (0–1).

Fordulás után is Kuttor Attila és Márkus Gábor csapatának akarata érvényesült. Egy kezezés miatt megítélt büntetőből kettőre nőtt az előny a 80. percben: Tóth Máté kíméletlen ítélet-végrehajtónak bizonyult.

Sajnos azonban a csapat elhitte, hogy megnyerte már a mérkőzést. Egy kimaradt Hali-ziccer után szépített az ETO, majd a 92. percben egy szöglet után ki is egyenlítettek a győriek (2–2).

A Haladás pontazonossággal (de kevesebb győzelemmel) a második helyen áll az alsóházban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!