Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés

U19-es válogatott négy Haladás-játékossal

Debreceni Zalán, Tóth Milán, Szalay Szabolcs és Schuszter Ronald vettek részt a válogatott edzőtáborában.
Hirdetés
Hirdetés

Négy játékosunk közül Debreceni Zalán első alkalommal kapott meghívást a korosztályos válogatottba, így teljesen érthető, hogy nagy örömmel vett részt az összetartáson.

Nagyon boldog voltam, mert ez a meghívás egy pozitív visszajelzés a számomra. Maga a tény is nagy lendületet ad a további munkához. Pozitív élményekkel jöttem haza, mert a srácok igen hamar befogadtak. Persze ebben annak is jelentős szerepe volt, hogy az Illés Akadémiáról három társammal utazhattam, így nem éreztem magam egyedül. Egy picit megerőltető volt nekem az edzőtábor, persze ebben az újdonság erejének is jelentős szerepe volt. Nem számítottam ekkora iramra. Ettől függetlenül természetesen mindent meg fogok tenni a továbbiakban, hogy ismét meghívást kapjak a válogatottba

A szabad sajtó nem létezhet nélküled. Támogasd a Nyugat.hu-t!
Támogatom

– fogalmazott a hazaérkezést követően Debreceni Zalán.

A támadó Tóth Milán már rutinos kerettagnak minősül az utánpótlás-válogatottaknál.

Az U17-es és az U18-as válogatottat követően most az U19-esek közé kaptam meghívót. Jó társaság gyűlt össze, azonban néhány alapember hiányzott. Élveztem az edzéseket, úgy érzem, hogy jól is ment a játék. Balszélsőt gyakoroltattak velem, a feladatom az volt, hogy a támadásoknál lépjek vissza a középpályára a 10-es pozícióba, és ott vegyem fel a labdákat. A keddi edzésen egy megfáradt a hajlítóizmom, így a szerdai találkozón biztos, ami biztos alapon nem vettem részt – a stáb úgy vélte, felesleges kockáztatni

- mondta Tóth Milán az edzőtábor után.

A Preisinger Sándor szövetségi edző által küldött meghívó nem lepte meg Mátyus Jánost, a Szombathelyi Haladás vezetőedzőjét.

Nagy öröm számomra, hogy az U19-es válogatottba négyen is meghívót kaptak. Ez egy remek visszajelzés mind az Illés Akadémia szakmai stábja, mind a mi számunkra is. Debreceni Zalán nagyon szerencsés: a belső védő, mint poszt hiánycikk a magyar labdarúgásban. Nagyon jó adottságai vannak, de – ahogy ebben a korban sokaknak – szoknia kell még a felnőttfutballt. Az adottságai megvannak hozzá. A februári Honvéd elleni idegenbeli kupameccsen robbant be Schuszter Ronald. A helyét még tavasszal nem tudta állandósítani, fizikailag éreztem szükségesnek a fejlődését. A nyári felkészülés során nagyon jól teljesített, sajnálatos módon egy vállsérülés megakasztotta ezt, de a rövid ideje visszatérhetett – hatalmas jövő előtt áll! Szalay Szabolcs talán a legismertebb a szombathelyi közönség előtt, hiszen az elmúlt hetekben ismét sok játéklehetőséget kapott. Zaklatott időszakon van túl, most már kijelenthetem, hogy az alapembereim közé tartozik. Tóth Milán sorsa kísértetiesen hasonlít Szalayéra. Őt kevesebbet láthattam, tavasszal még sérülés után lábadozott, és a visszatérést követően ismét problémája volt a talpával. Amikor a siófoki minitornán szerepelt, nagyon jól játszott. Tehetséges futballista, amennyiben elkerülik a sérülések, az ő fejlődése is töretlen lehet

- tért ki mind a négy játékos jellemzésére Mátyus János.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés