Jancsó András sérülése miatt nem lehet ott a svédek és ciprusiak elleni mérkőzéseken.
Michael Boris a magyar U21-es válogatottjának szövetségi edzője kijelölte azt a 25 fős keretet, akikre a Svédország elleni hazai, valamint a Ciprus elleni idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőkön számítani fog. A keret tagja a Szombathelyi Swietelsky-Haladás jobb oldali védője, Polgár Kristóf, és bal oldali középpályása, Tóth Máté is. Jancsó Andrást sérülése akadályozza meg, hogy csatlakozzon korosztályos legjobbjainkhoz.
Tóth Máté lendületes játékára az U21-es válogatottnál is számítanak
Vágvölgyi Bálint
A mieink két mérkőzés után négy ponttal állnak: Máltát 2-1-re legyőztük itthon, Törökországban pedig 0-0-ra végeztünk. November 10-én 17.00 órakor a svédeket fogadjuk a Szusza Ferenc Stadionban, négy nappal később pedig Larnacában lépünk pályára a házigazda ciprusiak ellen. Ez azt jelenti, hogy az NK Osijek elleni stadionmegnyitón minden valószínűség szerint nem lesz ott a két kerettag.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!