Dunaújvárosban nyert a Kishali

Négy, a felnőttkerethez tartozó játékos játszott, Angyal gólt is szerzett.

Az első fordulóból elhalasztott mérkőzést pótolt ma a Szombathelyi Haladás-Illés Akadémia U21-es együttese. Dunaújvárosban a Gyurján M. - Angyal, Mátyás, Zsirai, Füredi - Soltész, Bedi - Tóth M., Rácz, Grabant P. - Bölcsföldi összetételű Kuttor-csapat 2–0-ra nyert.

Már az első félidőben is a Haladás játszott fölényben, és a játékrész hajrájának kezdetén a vezetést is sikerült megszerezni, Angyal Zsolt talált a hálóba. Ez volt a Kishali első gólja a 2014/2015-ös szezonban.

A találat és a szünet is megnyugtatta a zöld-fehéreket. A második félidőben is inkább a vasiak előtt adódtak komolyabb lehetőségek. Csereként Grabant P. helyett Dedics érkezett, majd Tóth M. helyett Grabant B. A hajrá ismét szombathelyi gólt hozott, ezúttal Bölcsföldi Milán talált a kapuba, kialakítva a 2–0-s végeredményt.

A táblázatból egyelőre sok következtetést nem szabad levonni (a Hali négy ponttal a második): van amelyik csapat már két meccsen is túl van, van azonban olyan (kettő is), amelyik még pályára sem lépett. Folytatás vasárnap, a Kaposvár otthonában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!