Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés

Nézze meg, milyen cukisággal él Budapesten Ugrai Roland!

Még csak alig két hónapja igazolt a Ferencvároshoz a volt haladásos Ugrai Roland, de mi máris kíváncsiak voltunk rá, hogyan, kivel és hol él. Magunk sem hittünk a szemünknek, de amit találtunk, az kimaxolja a cukiságfaktort!
Hirdetés
Hirdetés

Kilencedik kerületi lakásában fogad minket a volt szombathelyi csatár. Mielőtt azonban az interjúba belekezdenénk, egy pici fehér szőrgolyó gurul elő a konyhából. Mint később kiderült, a bizonytalanul botorkáló szőrmók egy kis nyolchetes Bichon Bolognese.

Ebbe a kis lakásba nem akartunk nagyobb kutyát a barátnőmmel

– mondja Ugrai. –

Én westie-t szerettem volna, de abból nagyon ritkán lehet szépet kifogni.

Ezzel a nyolchetes kis Bolognese-zel él együtt
mobilfotó
A szabad sajtó nem létezhet nélküled. Támogasd a Nyugat.hu-t!
Támogatom

Egyszer sikerült Baja környékén találni egyet, felhívtuk a tenyésztőt, hogy másnap mennénk érte, de még indulás előtt visszaszólt, hogy valaki közben elvitte. Így más megoldás után kellett néznünk, de szerencsére hamar megtaláltuk Flafikát!

Foci mindenütt

Mondjuk, egy sokkal nagyobb kutya tényleg csak nehezen férne be a másfél szobás lakásba, ami még kisebbnek néz ki a sötét falak miatt. Azért az nagy szerencse, hogy egy nagyképernyős tévének van hely, mert akkor nem lenne min tolni a FIFA 14-et.

Szerintem nincs is olyan focista, aki nem fifázik. Általában a Real Madriddal vagyok. Nem az a kedvenc csapatom, de Cristiano Ronaldo nagyon jó, és ezt kihasználom. Amúgy a Valenciát meg a belgákat szeretem a legjobban. Hazard és Benzema a két kedvencem, utóbbi azért, mert hihetetlen, hogy mindig leírják, és mégis tud gólokat lőni.

Minden meccs előtt imádkozik

Ebből a szempontból Ugrai sem panaszkodhat, a Ligakupában szórta a gólokat, de másban is hasonlít sok ismertebb kollegájához. Roland szénné varrt kezét nem tudjuk nem észrevenni. Amikor arról kérdeztük, hogy melyik mit jelent, meglepő választ kaptunk.

Én eléggé vallásos vagyok, és szinte mind a hittel vagy a családdal kapcsolatos. Ide a jobb vállamra például a riói Krisztus szobor is fel van tetoválva. A hit nekem a pályán is nagyon sokat segít. Nem járok minden héten templomba, de az összes meccs előtt félrevonulok imádkozni.

A csatár a riói Krisztus szobor képét is magára varratta
mobilfotó

Azt már meg sem kell kérdeznünk, hogy mennyire érzi jól magát, azt kapta-e a Fradiban, amire számított, mondja magától. Mindenki jó fej, semmi cikizés, ugratás. Jól érzi magát. Muszáj is, napi két edzés úgy, hogy nem bírod a többieket, nem lehet valami felemelő. A feszített tempó miatt városnézésre sem volt még ideje, a kocsmázásról nem is beszélve.

Esténként, ha ráérünk és jó az idő, elmegyünk sétálni a barátnőmmel a környéken, messzebbre még nem jutottunk. De mégis! Voltunk már a Citadellánál, onnan látni az egész várost, nagyon tetszett, gyönyörű a kilátás. Bulizni nem járunk, én nem vagyok olyan típus.

Nem ünnepel, ha gólt lő a Halinak

Miközben előhalássza a szekrényből azt a mezt, amit a legutóbbi Újpest-Fradi meccsen viselt, kiderül, mindenki megtarthatta. Ugrai épp kereteztetni készül a sajátját. Amúgy ma már mindenkivel jóban van, ebben nyilván az is szerepet kapott, hogy nem teljesen új közegbe csöppent bele.

Jovát már régen ismerem még Békéscsabáról. Dibuszt tavalyról az utánpótlás válogatottból, Holmant az ideiből. Ők sokat segítettek, de a többiek is nagyon nyitottak. Itt minden profi: mikor kimegyünk az edzőközpontba, kapunk reggelit, aztán edzés, majd ebéd. Ha van délután is tréning, akkor ott maradhatunk. Tudunk pihenni, tévét nézni. Van uszoda, és konditerem is.

Az Újpest elleni meccsen viselt mezt megtarthatta
mobilfotó

Mivel hamarosan Haladás-Fradi meccs is lesz, természetesen ez is szóba került. Ugrai nem tart a mérkőzéstől. Tudja, van olyan a szurkolók között is és a csapatban is, aki sajnálja, hogy eljött Szombathelyről, de azzal is tisztában van, nem mindenki süvegelné meg a döntése miatt.

Bármit mondhatok, ezen nem nagyon tudok változtatni. Az biztos azonban, hogy ha gólt lövök, nem fogok ünnepelni. Nagyon sokat kaptam a szombathelyi klubtól.

Azt azért tegyük hozzá, nem véletlenül aggódik Ugrai a fogadtatása miatt. A Haladás szurkolóinak finoman szólva sem a Fradi a másik kedvence.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés