Új igazolások, új remények – Bemutatta új játékosait az újjászervezett Haladás

Az új játékosok annak reményében érkeznek, hogy sikerül visszakerülnie a csapatnak az első osztályba. Gyakorlatilag erről beszélt mindenki a hétfői sajtótájékoztatón.

Hétfő délelőtt bemutatta új játékosait a szombathelyi Haladás. A sajtótájékoztatón Séllei Árpád, a Haladás ügyvezető igazgatója elmondta, optimista a következő szezont illetően az új igazolások miatt. Az új játékosok bejelentését egyébként nem véletlenül tették már ilyen korán meg: a csapat célja, hogy minél több idő jusson a felkészülésre az új játékoskerettel.

Az ügyvezető továbbá kiemelte: három éve a csapat az NB II-ben a 17., két éve a 11., az előző szezonban pedig a 6. helyet csípte meg, és nem szeretnének megállni. A cél idén az, hogy a Haladás visszakerüljön az NB I-be.

Mészöly Géza szakmai vezető az átigazolásokkal kapcsolatban elmondta, már a szezon végén felvették a kapcsolatot a kiszemeltekkel, hogy a 6 hetes felkészülési időben össze tudjon kovácsolódni az új csapat.

Fontos volt a kiválasztottaknál a szombathelyi kötődés, akik többsége nagyon fiatal, és annak reményében sikerült őket idecsábítani, hogy „dominálják a másodosztályt”, majd közös erővel sikerüljön visszajuttatni a csapatot az OTP Bank Ligába.

A szakmai vezető szerint a csapategység is fontos, ez látszott az előző szezon első felében, aztán jött egy, Mészöly szerinti „pici hullámvölgy” (volt ez akkor, amikor a csapat elég hosszú ideig tartotta nyeretlenségét mind hazai, mind idegen pályán), de ahhoz, hogy végül a hatodik legyen a Haladás, kellett a szezon végi összetartás. Kritikaként továbbá kiemelte, hiányzott a csapatból a kiegyensúlyozottság, amit mindenképp fejleszteni kell, illetve további erősítésre szorul a hazai pályán való játék is.

Haladás sajtótájékoztató
A szakmai stáb is új erővel vág neki a felkészülésnek.
Mészáros D. Zsolt

Németh Szabolcs, a Haladás vezetőedzője a sajtótájékoztató végén egyesével bemutatta az új játékosokat, illetve elárulta, kik távoznak a következő idénytől a csapatból.

Akik érkeznek:

  • Bolla Gergő: belső védő, aki korábban az ND Lendava szlovén csapatnál játszott, onnan tér vissza Magyarországra
  • Borvető Áron: center, a III. Kerületi TVE-től érkezik a csapathoz, ahol házi gólkirály volt a 37 meccsen szerzett 9 góljával.
  • Csernik Kornél: támadó középpályás, aki már megtapasztalta, hogy milyen az első osztályban játszani, hiszen korábban az FTC-nél rúgta a bőrt, ahol 22 meccsen játszott. A csapat később kölcsönadta Soroksárra, a legutóbbi szezont ott töltötte, onnan érkezik a zöld-fehérekhez.
  • Hursán György: középpályás, belső védő, legutóbb Pécsen játszott, de rendelkezik nemzetközi tapasztalatokkal is. Korábban az 1860 München futballcsapatában játszott, onnan jött haza előbb Pécsre, majd Szombathelyre.
  • Mursics Roland: kapus, aki az Illés Akadémián nevelkedett korábban, most a Dorog csapatát hagyja ott a Haladásért.
  • Nyíri Vince: jobb oldali védő, ő is az Illés Akadémián nevelkedett, 2019 után tér vissza Szombathelyre.
  • Sipos Zoltán: támadó középpályás, aki Szolnokról érkezik, ahol a 24 meccsen rúgott 7 góljával az ottani csapat gólkirályának bizonyult.
  • Vanja Zvekanov: A szerb U21-es válogatott tagja Olaszországban nevelkedett, később a Genoa U19-es válogatottjában játszott korábban, de legutóbb a hazájában, az FK Javor-Matis Ivanjica csapatában játszott, előbb a másod-, majd az első osztályban.
  • A csapat oszlopos tagja marad továbbra is Németh Milán csapatkapitány, illetve Bosnjak Predrag, akik meghosszabbították lejáró szerződésüket.

    Haladás sajtótájékoztató
    A hosszabbító, illetve az újonnan érkező játékosok.
    Mészáros D. Zsolt

    Aki távoznak:

  • Tóth-Gábor Kristóf
  • Stieber András
  • Szekér Ádám
  • Holdampf Gergő
  • Monori Norbert
  • Kállai Kevin
  • Guzmics Richárd
  • Rózsa Dániel
  • Pataki Márk
  • és Délczeg Gergely
  • A vezető edző ezután elmondta, a csapat hathetes felkészülése a mai nappal kezdődik, a hétvégéken pedig folyamatosan nemzetközi felkészülési mérkőzéseket játszik majd a Haladás. A negyedik héten a csapat edzőtáborba utazik Ausztriába, Mönichkirchenbe, ahol egy hetet töltenek.

    Németh Milán, a szombathelyiek csapatkapitánya kiemelte, hogy az az álma, hogy hamarosan befejeződő karrierje végére a csapatot sikerüljön visszajuttatni az első osztályba.

    Haladás sajtótájékoztató
    Kattintson a képre a galériához!
    Mészáros D. Zsolt

    A Merkantil Bank Liga (a másodosztály) július 31-én indul, a Haladás még várja a sorsolást, de reménykednek ezzel kapcsolatban a zöld-fehérek.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!