Újoncot avat Csertői Aurél

A már bajnok Szombathelyi Haladás Komlóra utazik szombaton: a kiesés elől menekülő baranyaiak ellen nem lesz könnyű dolga a zöld-fehéreknek. A vasiaknál a két Tóth sérült, így az U-19-ből felkerülő Devecseri Szilárd első felnőtt mérkőzésén fog pályára lépni.

Egy kis történelem

Ősszel nagyon sokáig nem tudta feltörni a komlói reteszt a Haladás: Kovácsevics remekül védett, csak két pontrúgást követően, Tóth Péter szabadrúgásánál és „Dr.” Andorka Péter tizenegyesénél nem talált ellenszert. A novemberi találkozó előtt az 1980/1981-es idényben meccselt utoljára a két csapat: Komlón 1–1 lett a találkozó eredménye, míg a Rohonci úton 1981. május 18-án 3–1-re győzött a Haladás. Az is egy olyan év volt, minek végén feljutott a Haladás az NB I-be A komlói klub 1922-ben alakult - természetesen azonban csak a II. világháborút követő években lett az akkori rendszer eszméje szerint "felkarolt" egyesület: először az NB I-ben az 1957/58-as szezonban találkozhattunk a bányászcsapattal. A Rohonci úton nem született gól, de idegenben 1–0-ra győztek a zöld-fehérek. Ekkor a Komló, utána a Haladás esett ki - így évekig elkerülték egymást a gárdák: az első másodosztályú csatára 1960/61-ben került sor: Komlón győzött 1–0-ra a Hali, de a bajnokságot végül a mecsekiek nyerték, és ők jutottak fel az NB I-be.

Harc a bennmaradásért

A Mészáros Ferenc vezette együttes a siralmas őszi produkció után megtáltosodott a tavaszra. A meglepőbbnél meglepőbb eredmények pedig azt jelentették, hogy még mindig harcban vannak a bennmaradásért: az utolsó két körben a Haladás és a Felcsút ellen kell bizonyítaniuk, hogy helyük van az NB II-ben. A 2007-es évben csak a Pécset (a számukra legnagyobb riválist, az ősi ellenfelet) tudták megverni (2–1 lett az eredmény), tavasszal azonban már 19 pontnál járnak – ősszel összesen hetet szereztek. Ötször tudtak nyerni, négyszer játszottak döntetlent és négyszer kaptak ki. Hazai pályán szenzációs teljesítménnyel rukkoltak ki: hét találkozójukból négyet megnyertek, és háromszor játszottak döntetlent. 12–3-as a gólarányuk! A legnagyobb segítségükre az összes odalátogató által szidott pálya talaja van – ők ismerik, ők tudják, melyik göröngyről merre pattan a játékszer – bizony, ez elég előnynek számított eddig.

Sérült van, eltiltott nincsen

Sárga lapos figyelmeztetés miatt senkinek sem kell kihagynia a komlói találkozót. Akik veszélyben vannak, azaz két sárgájuk van: Hegyi László, Vörös Péter, „Dr.” Andorka Péter és Simon Attila. A Haladás egyébként ismét jó eséllyel pályázik a Fair Play verseny megnyerésére, hiszen a tavasszal begyűjtött viszonylag kevés sárga mellett piros lappal egyáltalán nem találkozott zöld-fehér spíler. Azonban sérült van a keretben. Tóth Pétert övsömör gyötri, Tóth Norbertnek bevérzett a combhajlító izma, Mihalecz Péter pedig még a Soroksár ellen sérült meg: felrepedt a sípcsontja, emiatt tetanuszt kapott, attól viszont belázasodott. Kaj András még nem épült fel teljesen – így nem kockáztatja játékát Csertői-mester.

Újoncavatás

A Haladás újoncot avat szombaton: a balbekk posztján Devecseri Szilárd fog játszani. Két hete edz a felnőttekkel a játékos, aki a www.nyugat.hu – nak elmondta: „csak a mai edzésen tudtam meg, hogy kezdő leszek Komlón. Még azzal sem számoltam, hogy keretbe kerülök, nemhogy a kezdőbe! Persze egy egészséges drukk van bennem már most, de igyekszem a feladatomat végrehajtani. Úgy érzem, hogy a mentalitásom mindig előbbre vitt, hiszen csak és kizárólag a győzelemben hiszek! Tudom, hogy elsősorban taktikailag kell fejlődnöm – meg is teszek ezért mindent.” A most érettségiző fiatalemberrel a Schäffer István-Farkas Péter páros dolgozik évek óta. Farkas Péter, az U-19-es csapat egyik edzője honlapunknak elmondta: „kora ellenére már tavaly is az idősebbeknél dolgozott „Deve”. 1990-es születésű játékos, aki 12 éves kora óta játszik a Haladásban. Bal oldali védőként és belső védőként is bevethető. Kőkemény játékos, remekül fejel és posztjához képes technikailag képzett. Lövőereje már most kiváló. Már télen is figyelte a felnőttek szakmai stábja, akkor azonban az achilleszével sérült volt, így csak most került fel a „nagyokhoz”. Bízom benne, meg fogja oldali a feladatát!” Vörös Csabától, a Szombathelyi Haladás technikai vezetőjétől megtudtuk, hogy a játékos a 8-as mezt kapja a találkozóra.

A mérkőzés legfontosabb paraméterei

A Komlói Bányász – Szombathelyi Haladás meccs 18:00 órakor kezdődik. A játékvezető Németh Ádám lesz – ő már fújt idén a Haladásnak, hiszen az Integrál-DAC elleni idegenbeli, és a Pécs elleni hazai derbiken is a fiatal sípos működött közre (szerencsét is hozott a vasiaknak, hiszen 3–0-ra és 1–0-ra nyertek a zöld-fehérek). A szurkolók Kaposvárnál fognak találkozni, hiszen Baranya megyében rendőrségi felvezetéssel érkeznek meg majd a Komlói Stadionba. Érdekesség, hogy először fordul elő a vasiaknál: négy játékos is van a kezdőben, akik 21 éven aluliak. A Haladás kezdőcsapata: Rózsa – Csontos, Guzmics, Kuttor, Devecseri – Rajos, Vörös, Sipos N. – Nagy, „Dr.” Andorka, Simon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Közös ebéddel hangoltak a Szombathelyi Haladás játékosai

A holnap esti, Komló elleni összecsapásra a mai edzést követően közös ebéddel hangoltak a csapat játékosai.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!