Újpesten is nyert a Kishali

Harmadik fővárosi meccsén is nyert sorozatban a Kuttor-csapat. Mi lenne, ha nem "csak" a jövőre való felkészülés lenne a cél?

Az U21-es bajnokság tizedik fordulójában Újpesten lépett pályára a Kishali. Hegedűséknek volt visszavágnivalójuk, hiszen az akadémián 3–1-re nyertek a lilák. Most Jancsó, Czingráber és Tihanyi hiányzott, mert a nagycsapatban szerepeltek.

A Kishali Gyurján M. - Grabant P., Mátyás, Hegedűs, Dallos - Marsai, Soltész - Göncző, Bedi, Grabant B. - Tóth M. összeállításban futott ki. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, ám a hajrá a Halié volt és a 37. percben - újpesti segítséggel - sikerült a vezetést is megszerezni, ugyanis Lettner öngólt vétett.

Az 57. percben megfogyatkozott a Kishali, mert Mátyás piros lapot kapott. Kuttor Attila cserélt: a 16 éves középpályás Göncző helyett Hirschler állt be középső védő posztra, és az újpesteiek ezek után sem tudtak egyenlíteni. Sőt, a 89. percben Grabant Bence beállította a 2–0-s végeredményt.

A győzelemmel megerősítette a felsőházban második helyét Kuttor Attila és Márkus Gábor együttese: a Honvéd és az MTK 2-2 ponttal lemaradva követi a szombathelyieket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!