Szombaton az Újpest otthonában játszott 1-1-et a Szombathelyi Haladás csapata az OTP Bank Liga 7. fordulójában. A mérkőzésen keretben sem volt a Hali 20 éves csatára, Ugrai Roland, akire sérülés miatt nem számíthatott Artner Tamás vezetőedző. Az utánpótlás-válogatott csatárnak csonthártya gyulladás miatt egy hét pihenést javasoltak az orvosok.
- Télen volt egy térdműtétem, és az óta tudat alatt is, de a másik lábamat valószínűleg jobban terheltem, és így alakulhatott ki a sípcsontomban ez a csonthártya gyulladás. Már január óta nagyon sokat szenvedtem vele, volt, hogy csak fájdalomcsillapítókkal tudtam játszani. Az orvosok azt tanácsolták, hogy nem ártana a lábamnak, ha legalább egy hetet pihennék vele, mert így akár könnyebben is törhet el, vagy sérülhetek meg. Az elmúlt héten ultrahangos és mágneses kezeléseken is voltam, illetve pihentettem. A héten már edzettem, és le is kopogom, nem éreztem fájdalmat, úgyhogy bízok benne, hogy nem lesz vele gond – mondta Ugrai Roland.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!