Gajdos Zsolt februárban lesz 33 éves, még nem számít öregnek a fociban, de a jelenlegi Haladásban már az egyik legrutinosabb játékos. Ukrajnában született, de a Puskás Akadémiánál nevelkedett. Igazi vándormadár: szinte az ország minden részén megfordult – Zalaegerszegtől kezdve Szegeden át Nyíregyházáig. Szerepelt az NB I-ben és az NB II-ben is, jelenleg NB III-ban próbál segíteni egy fiatal szombathelyi csapatnak.
– Jól indult a pályafutásod. Felcsúton kezdtél, és már fiatalon az NB II-ben játszottál.
– Amikor az U19-es bajnokságot megnyertük a Puskással, abból a csapatból egyedül én kerültem fel az NB II-es keretbe. Rögtön az első évemben bajnokok lettünk, 26 meccsen játszottam, főleg csereként, de nem csak a fiatalszabály miatt kerültem pályára, mint sokan most. Az NB I-ben is bemutatkoztam, az első öt fordulóból háromszor kezdőként. Aztán egyik pillanatról a másikra kölcsönadtak Békéscsabára. 19 éves voltam, nem volt más választásom, mentem.
Fél év múlva visszahívtak, de megint kölcsönadtak, ezúttal Csákvárra. Akkor Bognár Gyuri volt az edző, akit nagyon jó szakembernek tartok – szerettem vele dolgozni, azóta is tartjuk a kapcsolatot. Jó szezonom volt. Aztán jött a Szolnok, jobb anyagi feltételekkel, és mivel cél volt a feljutás, úgy éreztem, megéri váltani. De utólag azt mondom, lehet, maradnom kellett volna Csákváron, ott jobban fejlődhettem volna.
– Szolnokon 14 gólt rúgtál, az MTK és a Debrecen is érdeklődött irántad. Mi történt?
– Jól ment a játék, de a klub nem engedett el. A feljutás nem jött össze, sőt, majdnem kiestünk. Ez engem akkor megtört. Utána visszamentem a Puskáshoz, ahol újra Bognár volt az edző, de aztán szezon közben jött Pintér Attila. Ő nem nagyon számított a fiatalokra, szinte mindenkit elküldött. Télen kerültem először Szombathelyre, de sajnos megsérültem, így az a félév ráment. Két tétmeccsig jutottam.
– Innen vezetett az utad Nyíregyházára, majd Zalaegerszegre.
– Nyíregyházán minden adott volt a sikerhez, gólokat is rúgtam, de nem jött össze a feljutás, és az új vezetőség nem számított rám. Zalaegerszegen ősszel jó formában voltam, jöttek a gólok, aztán télen új játékosokat igazoltak a posztomra, így kikerültem a csapatból.
– Ezután következett Szeged, ahol hosszú időt töltöttél.– Öt és fél évet voltam ott, csapatkapitány is lettem. Aztán télen érkezett Jovics, akinek az elképzeléseibe már nem illettem bele. Ekkor jött a gyirmóti lehetőség – kivásároltak. A családnak is kedvező volt, mert a feleségem szülei Székesfehérvár mellett élnek, napi egy edzésünk volt, Kincsesbányáról ingáztam. Az elején ott is jól ment, de aztán kevesebb lehetőséget kaptam, az öltözői hangulat sem volt az igazi. Nem is tudom, mit vártunk, hogy bennmaradunk?
– Megkeresett újra a Haladás, de azért ez már nem ugyanaz a csapat, itt már nem Király Gáborok, Halmosi Péterek, Stef Wilsszek, hanem zömében fiatalok fociznak, ráadásul két osztállyal lejjebb.
– Akkor még NB I-es, nagyon jó csapat volt Szombathelyen, tele nagy nevekkel, válogatottakkal, csak kapkodtam a fejem, hogy kikkel vagyok egy öltözőben. Sajnálom, hogy akkor sérülés miatt csak félévet tölthettem itt. Pedig jól indult, az első edzőmeccsen győztes gólt szereztem úgy, hogy előtte nem is edzettem a csapattal, de előző este valaki belázasodott, és játszanom kellett. Sajnos utána megsérültem.
A városhoz is kötődöm – itt jegyeztem el a feleségemet a Csónakázótónál. Most leginkább Simon Ádám miatt mondtam igent a visszatérésre. Jóban lettünk Szegeden, ő és Keringer Zsolt is kértek, hogy segítsek a fiataloknak. Nem gondolkodtam sokat.
– Simon Ádámmal fociztál is együtt Szegeden, most viszont már edző-játékos viszonyban vagytok. Kvázi a főnököd lett.
– Megtaláljuk a közös hangot. Szerintem nagyon felkészült edző. Nyilván még kezdő, de sok tapasztalatot hozott játékosként. Válogatott volt, illetve kevesen jutnak el a Serie A-ba, nekem is élmény hallgatni, amikor mesél róla. Nagyon jó dolgokat tanít a fiataloknak, figyel rájuk, nem türelmetlen. Sok edzőnél könnyen lehet, hogy egy ilyen szituációban már elszakadt volna a cérna, de ő próbál segíteni mindenkinek. Éjjel-nappal dolgozik, szerintem jó edző lesz belőle.
Hiteles, karakán figura, ha kell, beszáll, és megmutatja a fiataloknak, hogy hova kell rúgni a labdát, hova kell helyezkedni. Mindent elmond az edzéseken, be is gyakoroljuk, felkészülünk az ellenfélből, de a meccseken sokszor teljesen más történik. Nem tudom, hogy mi fordul meg. Rossz döntések a kapu előtt, pontatlan passzok, a koncentráció és a rutin még sokszor hiányzik. Nagyon fiatal a csapat, ügyesek a srácok, van bennük fantázia, de idő és tapasztalat kell nekik. Nyilván az sem könnyíti meg a helyzetünket, hogy sokan még iskolába járnak, így sokszor nem tudunk normális létszámban edzeni, a szakmai stábnak is folyamatosan sakkoznia kell, hogy meg tudja ezt oldani. Persze fontos dolog a suli, de ez sem ideális egy felnőttcsapat életében.
– Hétvégén a Budaörs lesz az ellenfél, idegenben.
– A tabella nem néz ki jól, de én bizakodó vagyok. Most jönnek azok a meccsek, amiket meg lehet nyerni. A legutóbbi Puskás II elleni találkozót is magunknak köszönhetjük, hogy nem nyertük meg. Persze tudom, nincs mellébeszélés, mindenkit az eredmények minősítenek. Hiányzik egy kis szerencse is – talán most már befelé pattan a labda, vagy jön egy öngól… mindegy is, csak húzzuk be végre! A győzelem lendületet adna a csapatnak, főleg a fiataloknak, mert látszik rajtuk, hogy nehezebben viselik a vereségeket. Még sok van hátra, nem kell temetni a csapatot.
– A háttér viszont úgy tűnik, kezd stabilizálódni. Ez érződik az öltözőben is?
– Igen, abszolút. Az új társtulajdonos érkezése megnyugtatott mindenkit. Lehet, hogy korábban sokakban ott motoszkált a kérdés: mi lesz télen, lesz-e fizetés, hogyan tovább? Most már van jövőkép, és szerintem ez plusz löketet adhat. A szakmai stáb Keringer Zsolttal együtt mindent megtesz, hogy a legjobb körülményeket biztosítsák nekünk. Ez a város, a szurkolók tényleg többet érdemelnek az NB III-nál.
– Zárásként egy nehezebb téma: a családod helyzete. Ukrajnában születtél, de fiatalon elkerültél otthonról. Szüleid viszont még most is ott laknak. Hogy élik meg ezt a háborús időszakot?
– Nehéz. Amióta kitört a háború, nem tudtam, és nem is mertem hazamenni. Megvan még az ukrán állampolgárságom is, de már semmilyen papíron nem szerepel, magyarnak számítok – elvileg nem sorozhatnának be. Most már én is családos ember vagyok, nem kockáztathatok meg semmit.
Korábban havonta-kéthavonta hazajártam. Anyukámék Beregszász mellett élnek, a háború szerencsére messze van tőlük, de a félelem mindig ott van. Az elején különösen ijesztő volt, napi légiriadó, áramszünet… Nem tudtuk, melyik nap mi várható, mikor kit visznek el katonának. Mindenki bezárkózva él, éjszaka nem mennek ki az utcára. A kárpátaljai magyaroknak eddig sem volt könnyű, de most aztán tényleg nagyon nehéz a sorsuk. A testvéremék is kint élnek, náluk is két gyerek van – ők sem tudtak Magyarországra jönni, sokáig bujkálniuk kellett.
Nyilván, ha előre tudtuk volna, hogy ez lesz, akkor az elején azonnal átköltöztettünk volna mindenkit Magyarországra, de most már nem lehet. Bár aztán nagyon nagy korrupció van Ukrajnában, ha pénzed van, igazából mindent el tudsz rendezni.
Minden nap tartjuk a kapcsolatot a családdal. Most már anyukám néha át tud jönni, a nőket átengedik, apukám most töltötte be a hatvanat, talán neki is könnyebb lesz. Senki sem tudja, mikor lesz vége. Azt sem hittük, hogy idáig elhúzódik. Már annyi mindent hallottunk, mindenki a csodára vár, mert most aztán jön a téli hideg időszak, ha akkor napokig kikapcsolják az áramot, az elég brutális.
Sajnos ezzel együtt kell tudnunk élni, de reméljük, hogy ott is és a Halinál is rendeződik a helyzet. Nyilván utóbbi csak rajtunk múlik, előbbihez viszont senkik vagyunk. Majd „fent” eldöntik, hogy mit akarnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
