Zárásként sima ötöst gurított az IBFA-Haladás

Meggyőző játékkal, 5–0-ra nyert az Illés Akadémia-Haladás együttese a zalaegerszegi műfüves találkozón.

A Dombó - Tar, Jagodics, Nagy B., Farkas - Szakály A., Kalász, Berki - Gyurján, Czafit, Dancsecs összetételben kezdő Simon Attila-együttes már a 18. percben megszerezte a vezetést Dancsecs Dániel találatával. A 35. percben Czafit Richárd növelte kettőre az előnyt. 2-0-s zöld-fehér előnnyel fordultak a csapatok. A 68. percben a ZTE balbekkje, Balogh Bence öngólt vétett, nyolc perc múlva pedig Czafit Richárd lőtte meg második találatát. A végeredményt Farkas Márk állította be a 88. percben.

Az U-19-es kiemelt első osztályban szereplő - hasonlóan a két évvel fiatalabbakhoz - együttes a negyedik helyen zárta az őszt, 14 mérkőzésen szerzett 26 pontjával.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!