A Vasas vendége a Haladás

Az Új Illovszky Stadionban lép pályára a Supka-csapat. 

A Vorwärts Steyr elleni 1–1-gyel hangolt a válogatott szünetben Nyári Patrikot és Tóth-Gábor Kristófot nélkülöző Szombathelyi Haladás a Vasas elleni derbire. Az NB I-ben 107 mérkőzést megért párosítás most a Merkantil Bank Liga középcsapatainak találkozója lesz: a Vasas a nyolcadik helyen áll 14 ponttal, míg a Hali 12 egységgel négy pozícióval van hátrébb. 

A piros-kékek négy találkozót játszottak eddig otthon, ám ebből csak egyet nyertek meg. A Soroksárt verték 5–2-re, míg az Ajkával és a Kazincbarcikával ikszeltek (mindkétszer 1–1), addig az MTK-től 4–1-re kikaptak. A góllövéssel nem állnak rosszul, hiszen a 10 találkozón 18-ig jutottak (Balajti Ádám és Birtalan Botond is öt-öt találattal állnak a házi góllövőlista élén), ám hátul is sebezhetőek, mert 15-ször szomorkodhattak. Csak kétszer: Nyíregyházán és Vácott nem kaptak gólt. 

A Haliban a két szélső védő: Tóth Dávid és Bosnjak Predrag sérülése még mindig nem jött rendbe, így rájuk nem számíthat majd Supka Attila. Eltiltott nincsen nálunk. 

A mérkőzés vasárnap 17 órakor kezdődik, a játékvezető Zierkelbach Péter lesz, segítői pedig Kis Zoltán, Varga Gábor, valamint Szommer Attila. 

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!