Vereség az araboktól

Egy vélelmezett büntető döntött.

Bécsben lépett pályára a Tóth László-Kuttor Attila páros által dirigált Haladás II, és 1–0-s vereséget szenvedett az arab emirátusokbeli I. osztályú Al Shaab ellen. A gólt a hetedik percben kaptuk, egy rendkívül vélelmes büntetőt követően. Az első játékrész az araboké volt, ám fordulás után nagy fölényben játszott a Kishali, de a góllövés sehogy sem sikerült. Az utolsó percben egy szabadrúgást kézzel hárított egy arab védő, ám a játékvezető sípja néma maradt.

Az Al Shaab edzője egyébként az a Marius Sumudica, akivel Halmosi Péter együtt szerepelt a Debrecen együttesében a 2002/2003-as bajnokságban.

A Haladás II. a Veszprém ellen kezdi meg az NB III-at: szombaton, 17.30 órakor a 2013/2014-es szezon hazai pályáján, a Király Sportcentrumban lesz az első megmérettetés.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!