Veszprémben a Kishali

Tóth László együttese vasárnap 13 órakor játszik.

Megyeszékhelyek

Sopron, Győr és Zalaegerszeg után a harmadik szomszédos megye nagyvárosának csapatával mérkőzik meg a az NB II-ben a Szombathelyi Haladás II. A Veszprémmel utoljára tétmeccset tavaly játszottak a zöld-fehérek: akkor a Magyar Kupában Sipos Norbert és Kenesei Krisztián góljával nyert 2–0-ra a szombathelyi együttes. Kenesei most is kezd a másodosztályban. Ahogy azt Balogh Gyula technikai vezetőtől megtudtuk: a csapat 9 órakor reggelezik, majd háromnegyed 10-kor indulnak el Veszprémbe.

A keret

Tóth László kijelölte kezdőcsapatát, ahol az Eger ellen csereként pályára lépők - mindhárman - szerepet kapnak. A kezdőcsapat: Gőcze – Szeles, Jagodics M., Nagy Z., Farkas – Szakály, Hanzl, Kalász, Németh M. – Kenesei, Czafit. A padon Mursits – Fider, Medgyes, Dallos, Jagodics B., Grabant és Rácz várnak bevetésre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!