Videoton FC - Szombathelyi Haladás 3-1 - Végeredmény

Az NB I. 7. fordulójában a Videoton otthonában szenvedett vereséget a Haladás. Percről percre nyomon követhette az eseményeket.

92. perc: Vége a mérkőzésnek. Kikaptunk. Egészen biztosan maradunk az utolsó helyen.

89. perc: Kenesei úgy fordult le két védőjéről, ahogy azt tanítják. Léc alá tartó bombáját szinte hihetetlen módon, de kivédte Bozovic.

87. perc: Óriási Haladás helyzet. Sipos remek keresztlabdája után Nagy Gábor passzolt középre. Fodrek nagy lehetőséget puskázott el.

85. perc: Mindent elkövetünk az egyenlítésért, egyelőre sikertelenül. Szerencsére a Videoton kontráit sem kíséri több siker.

82. perc: Mint egy mesében. Kenesei rálőtte, Bozovic kiöklözte, Sipos eltörte, Nagy Gábor kirúgta. Mármint a labdát…

77. perc: A mezőny egyik legjobbjának, Nagy Dánielnek a helyén Djordic folytatja.

75. perc: Valószínű, eldőlt. Nagy Dániel csapta be Schimmert, majd visszatette a labdát, ami némi szerencsével Gosztonyi elé került, aki öt méterről nem hibázott. 3-1.

74. perc: Megint cserélünk. Fodrek jön Oross helyére.

73. perc: Oross és Nagy kényszerítőzött a tizenhatosnál. Utóbbi lőtt kapura, de legyünk őszinték, nem volt veszélyes.

71. perc: Cserél a Haladás. Irhás helyén Sipos folytatja.

63. perc: Vujovic helyén Nikolic, Vasiljevic helyén Gosztonyi folytatja

61. perc: Buta, szerencsétlen gólt kaptunk. A menteni igyekvő Guzmics adta oda a labdát Vujovicnak, akinek keresztbelőtt labdáját utolérte Alves, aki a kilépő Rózsa mellett a rövid sarokba rúgta a labdát. 2-1

60. perc: Rákapcsoltak a hazaiak. Előbb Guzmics mentett nagyot, majd Simon Ádám volt a helyén.

56. perc: Helyzet a mi kapunk előtt is. Nagy szabadrúgását Vujovic fejelte fölé.

55. perc: Irhás tanári módon varázsolta a kiugró Kenesei elé a labdát. A Haladás csatára azonban – tőle szokatlan módon – határozatlan volt, így a kifutó kapus szerezte meg a zsugát.

51. perc: Schimmert buktatták a tizenhatoson belül. Kenesei pedig szó szerint bevágta Bozovic kapujába a büntetőt. 1-1.

49. perc: Vasiljevic tekert középre egy szabadrúgást, Alves centikkel fejelt mellé.

46. perc: Elkezdődött a második félidő. Egyik edző sem cserélt.


45.perc: Vége az első félidőnek. Nem volt hosszabítás.

Kicsit több önbizalommal meglephetnénk a hazaiakat. Olykor bátortalanok vagyunk, de egyáltalán nem játszunk alárendelt szerepet. Jó meccs, sok helyzettel.

Tóth Péter után Nagy Gábor és Simon Ádám is besárgult.

33. perc: Most a Videoton úszta meg. Kenesei 35 méteres kapura tartó szabadrúgására „ijesztett” rá fejjel Guzmics. A mozdulat annyira megzavarta Bozovic-ot, hogy meglehetősen furcsa mozdulattal tudta csak megfogni a kapu közepére tartó labdát.

31. perc: Megúsztuk. Egy szabadrúgás variációt követően Vasiljevic lépte át a labdát, az érkező Vujovic lővését pedig Rózsa védte elképesztő bravúrral.

27. perc: Irhás – talán túlzott magabiztossággal – 25 méteres lövésre vállalkozott. Egy méterrel ment mellé.

23. perc: Bíztató Haladás akció. Schimmer tartott meg jól egy labdát, Keneseihez passzolt, aki Orosst hozta helyzetbe, akinek remek lövését jó reflexszel védte Bozovic.

20. perc: Folyamatosan támadnak a hazaiak. Előbb Andic szabadrúgása suhant el a kapunk előtt, majd Rózsa védte Vasiljevic lövését.

17 perc: Rózsa bravúr. Vujovics „csinálta” meg magának a helyzetet. Közelről lőtt, nagyot védett a Haladás kapusa.

16. perc: Puff. Ilyen hangot adott a labda, amikor Oross rárúgta. Kenesei futott el a jobb oldalon, mivel középen nem jött senki, befele cselezett, majd Orosshoz passzolt, aki nagyon rosszul találta el a labdát. Pfff. Ilyen hangot már a Haladás szurkolók adtak.

15 perc: Egyenlíthettünk volna. Oross ugratta ki Keneseit, aki előtt rosszul pattant fel a labda. A Haladás csatára ennek ellenére kapura tudta rúgni a játékszert. A hazaiak kapusa azonban ezúttal is a helyén volt.

12. perc: Vezet a Videoton. Alves bolondot csinált Schimmerből. Nem először. Ezúttal azonban 20 méterről lövésre szánta el magát. Csavart labdáját nem volt esélye védeni Rózsának. 1-0

8. perc: nekünk volt az első helyzetünk. Kenesei előbb remekül vett le egy labdát, majd befele cselezett. 18 méterről szánta el magát lövésre. Bozovic biztosan védett.

Érdekes, hogy Nemanja Obric-ot Csertői Aurél még a kispadra sem jelölte. Nem kaptunk információt arról, hogy sérült lenne, így valószínű, győrszemerei produkciója hagyott „mély nyomot” a trénerben.

1 perc: Elkezdődött a mérkőzés. Mi kezdtünk. Nagy Gábor indította útjára a labdát.

A Videoton kezdője: Bozovic – Lázár, Lipták, Vaskó, Elek – Nagy D., Sándor, Vasiljevic, Andic – Alves, Vujovic.

A Szombathelyi Haladás kezdőcsapata nem változott: Rózsa – Schimmer, Korolovszky, Guzmics, Tóth P. – Rajos, Simon Á., Irhás – Nagy G., Kenesei, Oross.

Rövidesen kezdődik a mérkőzés. Melegítenek a csapatok.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!