Tóth László együttese szerdán 18:00 órától az akadémiai műfüves pályán fogadja a Pápa NB III-as csapatát. A vasiak múlt hétvégén jártak a Veszprém megyeieknél és 0–0-ra végeztek. Balogh Gyula technikai vezető tájékoztatása alapján a zöld-fehérek Mursits – Jagodics, Nagy B., Devecseri, Farkas – Hanzl, Szakály, Kalász, Skriba – Czafit, Gyurján összeállításban kezdenek. Csereként Zsirai, Angyal, Tóth L. és Gugcsó kaphat lehetőséget.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!