Újabb poharakon újabb Hali-játékosok

Folytatódik a Haladás Sopron Bank zöld-kampánya és ismét kapuba áll Hegedűs Péter. A klub több fronton is tesz azért, hogy minél szélesebb körben elérje a drukkereket.

Zöld kampány

A Haladás Sopron Bank soron következő hazai mérkőzésén folytatja az augusztus végén meghirdetett Zöld-kampányát. Mint ismeretes, a Kecskemét elleni találkozón a drukkerek Hali-játékosok arcképével ellátott műanyagpoharakban kaphatták a sört. Az első alkalommal Tóth Péter, Kenesei Krisztián és Halmosi Péter szerepelt a poharakon, ezúttal Kovács Istvánt, Korolovszky Gábort és Rózsa Dánielt kereshetik majd a szurkolók a sörcsapoknál. A bajnokság végéig minden hazai összecsapáson három-három Hali-futballista „jelenik meg” majd a poharakon. Akik valamennyi játékost és edzőt összegyűjtik, a Sopron Bank jóvoltából az utolsó fordulóban értékes ajándékban részesülnek. A játék mellett igyekszünk a környezettudatos életre is felhívni a figyelmet: azaz, hogy a műanyag hulladékot ne szórja el senki a stadionban vagy környékén.

Büntetőrúgás Hegének

A KTE elleni találkozó szünetében nagy sikert aratott a 11-es rúgó verseny, így a Haladás Sopron Bank ezúttal is meghirdette a népszerű játékot. A www.facebook.com/haladassopronbank oldalon a hét eleje óta lehetett válaszolni egy kérdésre, és a helyes megfejtők közül öten ismét szerencsét próbálhatnak. Ezúttal is Hegedűs Péter, a zöld-fehérek egykori kiváló kapusa áll majd a gólvonalon. A legjobban célzó drukker ajándékcsomagot kap, ugyancsak a Sopron Bank jóvoltából.

Ismét meccset láthatnak a gyermekotthon lakói

A klub és a névadó pénzintézet nem feledkezett meg korábbi ígéretéről. Ávár Zsolt, a Sopron Bank régióvezetője folyamatosan tartja a kapcsolatot az Ernuszt Kelemen Gyermekvédelmi Intézet vezetőivel. Mint ismeretes, a ZTE-meccsen a gyermekotthon két lakója végezte el a kezdőrúgást. Most tíz fiatal láthatja ismét a mérkőzést a Sopron Bank jóvoltából.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!