HALADÁS
Halmosi arról álmodott, hogy a Haliban játszik
Rendkívüli sajtótájékoztatóra hívták az újságírókat ma délután a Haladás vezetői. Fél óránk volt megérkezni a Városházára, ahol dr. Czeglédy Csaba, a többségi tulajdonos képviselője és Tóth Miklós menedzserigazgató és egy hatalmas projektor fogadta a sajtó képviselőit. Megérte a sietség.
– Örülök annak, hogy közel egy hónapig sikerült titokban tartani, hogy Halmosi Péterrel tárgyalunk – kezdte mondandóját dr. Czeglédy Csaba. Ha a Daily Mail munkatársa ma reggel nem hozza nyilvánosságra, hogy Péter hazajön a Haladáshoz, talán még nagyobb lett volna a meglepetés. Mindenben megállapodtunk a válogatott focistával, aki fél évig a játékosunk lesz.
Tóth Miklós menedzserigazgató azzal folytatta, hogy a focista február 1-től május 31-ig lesz a Haladás játékosa, utána kell visszatérnie a Hull Cityhez. Az angolok állják a játékos fizetésének a nagyobb részét, és az átigazolásért sem kellett fizetni.
Tóth Miklós egyébként bemutatta a Hull Cityvel kötött szerződést.
Ezt követően interneten keresztül bekapcsolódott a sajtótájékoztatóba Halmosi Péter is.
– Már régóta arról álmodok, hogy ismét a Haladásban játszom – kezdte a játékos. Igaz azt nem hittem volna, hogy ilyen hamar megtörténik. Czeglédy Csabi keresett meg, majd felgyorsultak az események. Tárgyalás tárgyalást követett, ma pedig megszületett a megállapodás. Most csak fél évre megyek haza, ezt követően vissza kell térnem a Hull Cityhez.
A focista elmondta, nem gondolja, hogy a válogatottságát ez a döntése veszélyeztetné, hiszen a szövetségi kapitány ismeri képességeit, ráadásul a Haladásban játszani is fog.
HaliTv
KERESÉS
Haladás
- Döntetlent játszott a Szombathelyi Haladás II.
- Magabiztos győzelemmel kezdett a Haladás VSE
Az U19-es másodosztályú bajnokság Észak-Nyugati csoportjának tavaszi nyitófordulójában 4-0-ra győzött Schäffer István...
- Értékes ez a Hali pont!?
A Szombathelyi Haladás nyerhető meccsen ért el döntetlent...
- MTK Budapest - Szombathelyi Haladás 0-0. Online közvetítés
A Soproni Liga 18. fordulójában, ma délután fél háromtól a Hungária körúton szerepel a Szombathelyi Haladás.
- Élő közvetítés az MTK - Haladás meccsről
- TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBAN

KERESÉS
FELHASZNÁLÓK
GALÉRIA
VIDEO
TABELLA
NB I. 2009 / 2010
| M | Gy | D | V | P | ||
| 1. | Videoton FC | 18 | 13 | 3 | 2 | 42 |
| 2. | DVSC-TEVA | 18 | 13 | 1 | 4 | 40 |
| 3. | Győri ETO | 18 | 9 | 6 | 3 | 33 |
| 4. | Újpest FC | 17 | 9 | 2 | 6 | 29 |
| 5. | ZTE FC | 17 | 8 | 4 | 5 | 28 |
| 6. | MTK | 18 | 7 | 6 | 5 | 27 |
| 7. | Kaposvár | 18 | 7 | 5 | 6 | 26 |
| 8. | Lombard | 18 | 7 | 2 | 9 | 23 |
| 9. | Paksi FC | 17 | 5 | 7 | 5 | 22 |
| 10. | Ferencváros | 18 | 5 | 7 | 6 | 22 |
| 11. | Vasas | 18 | 6 | 3 | 9 | 21 |
| 12. | Haladás | 18 | 5 | 4 | 9 | 19 |
| 13. | Kecskemét | 18 | 5 | 2 | 11 | 17 |
| 14. | Bp. Honvéd | 18 | 4 | 5 | 9 | 17 |
| 15. | Nyíregyháza | 18 | 3 | 6 | 9 | 15 |
| 16. | DVTK | 17 | 3 | 3 | 11 | 12 |
NB III. 2009/2010 tavasz
| M | Gy | D | V | P | |
| 1. Veszprém | 15 | 13 | 2 | - | 41 |
| 2. Lipót | 15 | 10 | 1 | 4 | 31 |
| 3. Soproni VSE | 14 | 8 | 5 | 1 | 29 |
| 4. Szombathelyi Haladás II. | 14 | 7 | 4 | 3 | 25 |
| 5. MTE 1904 | 15 | 7 | 4 | 4 | 25 |
| 6. Csorna | 14 | 6 | 6 | 2 | 24 |
| 7. Körmend | 14 | 6 | 3 | 5 | 21 |
| 8. Badacsonytomaj | 14 | 5 | 4 | 5 | 19 |
| 9. Sárvár | 14 | 4 | 4 | 6 | 16 |
| 10. Répcelak | 14 | 4 | 1 | 9 | 13 |
| 11. Celldömölk | 15 | 3 | 4 | 8 | 13 |
| 12. Lombard Pápa II. | 14 | 3 | 2 | 9 | 11 |
| 13. Csesztreg | 15 | 2 | 4 | 9 | 10 |
| 14. Büki TK | 15 | - | 2 | 13 | 2 |
Ligakupa Középdöntő 2009-2010
| M | Gy | D | V | P | |
| 1. Paksi FC | 4 | 1 | 3 | - | 6 |
| 2. Újpest FC | 2 | 1 | 1 | - | 4 |
| 3. Ferencvárosi TC | 1 | - | 1 | - | 1 |
| 4. Szombathelyi Haladás | 3 | - | 1 | 2 | 1 |
SZAVAZÁS
Ön szerint melyik volt az ősz Hali gólja? (lezárva)
A Nyugat.hu legfrissebb cikkei
- Vonatos utazás Körmendre
- Táncoljunk február romjain! - 2. rész
Korábban a szombathelyi Csónakázó-tónál kaptuk le a tavasz első rezgéseit...
- Döntetlent játszott a Szombathelyi Haladás II.
- Nem adják a megyének a celldömölki kórházat
- A szűrővizsgálatokat népszerűsíti az ÁNTSZ
- Kevesebb import alapanyag és jobb minőségű termékek
- Bővíti nemzetközi kapcsolatait a Nyugat-dunántúli Régió
- Népszerűek az emblémás zsákok Szombathelyen
- Magabiztos győzelemmel kezdett a Haladás VSE
Az U19-es másodosztályú bajnokság Észak-Nyugati csoportjának tavaszi nyitófordulójában 4-0-ra győzött Schäffer István...
- „Rockernek születtem, az is maradok”
Ha azzal taktikáztak az Átjáró 3.

























