HALADÁS

Halmosi, útban Szombathely felé

A válogatott labdarúgó nem gondolja, hogy bérelt helye lesz a Haladásban, minden pályán töltött percért meg fog küzdeni. Útban Szombathely felé nyilatkozott nekünk.

Halmosi Péter már útban van Szombathely felé. Nem akart repülővel jönni, mert nem lett volna szíve kint hagyni autóját, így maga vezet haza. Kedd este, a német autópályán értük utol.

- Hétfőn, sajtótájékoztatón jelentették be, hogy, ha csak egy rövid időre is, de visszatérsz nevelőegyesületedbe. Mik voltak az előzmények?

- Három-négy hete keresett meg Czeglédy Csaba alpolgármester, mondván van-e bármilyen lehetőség arra, hogy visszatérjek a Szombathelyi Haladásba. Azt tudni kell, hogy a Premier League-ből ez azért nem olyan egyszerű. A dolgot pedig még tovább bonyolította volna, ha a Hull pénzt kér értem.
A menedzseremmel aztán több hetes tárgyalásba kezdtek, és ennek eredményeképp sikerült ezt a kölcsönbeadást elintézni. Más klubba nem mentem volna el, erre a pár hónapos kölcsönidőszakra, csak és kizárólag a Haliba. Ez főképp a családom miatt van.

- Anglia egy labdarúgónak a csúcs. Nem furcsa onnan hazajönni? Hogy érzed most magad?

- Annak nagyon örülök, hogy hazamegyek. Azzal kapcsolatban pedig nem kicsit vagyok csalódott, hogy egyelőre Anglia nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Hull Cityben most is az az edző, mint aki odaigazolt engem, és fizetett ki értem nem kevés pénz. Ezután érhetetlen volt számomra, hogy miért nem kapok játéklehetőséget. Ez alatt nem egy-két meccset értek, mert azt hiszem, egy játékosnak ennél azért több jár. Olyan szituációba kerültem, hogy egyszerűen lépnem kellett.
Már most sokan mondták, hogy hülyeséget csináltam, mert a világ legerősebb bajnokságából visszamentem az ötven valahányadikba, a magyar NB I-be. Én ezt nem így gondolom. Már csak azért sem, mert a Haliba megyek, és nekem ez sokat jelent. Mindent meg fogok tenni, hogy játékban lehessek. Nem hiszem, hogy nekem bérelt helyem lenne a csapatban. Úgy gondolom, ugyanúgy meg kell küzdenem a helyemért, mint másnak. A bent maradás a cél a gárdánál, de szerintem ezzel a játékosállománnyal többre is futja.

- Mi lesz május után?

- Egy plusz egy éves szerződésem van a Hull City-vel, úgyhogy vissza kell majd mennem. Hogy utána mi lesz, hogy kellek majd vagy sem, ez majd kiderül. A futtballvilágban nagyon gyorsan változnak a dolgok.

- Többször mondtad, hogy főleg a családod miatt döntöttél Szombathely mellett. Ők most hol vannak?

- Ezt sokan félreértették, úgyhogy jó, hogy rákérdezel. Velem vannak, itt voltak végig mellettem Angliában is. De a helyzet az, hogyha egy másik csapathoz kerültem volna kölcsönbe, akkor nekik is velem kellett volna jönni. Ott lakást nem kaptam volna ilyen rövid időre, úgyhogy maradt volna a szálloda. Szállodában, gyerekkel az nem túl rózsás helyzet, ráadásul óvodába kell neki járni, szóval sehogy sem lett volna megoldott a dolog.
Így pedig végül is hazaköltözünk. Szombathelyen van a házunk, szóval ez volt az ideális megoldás.

- Milyenek az útviszonyok, nem fáradsz?

- Hát, épp olyan 800 km-re vagyok Szombathelytől. Több mint 10 órája vezetek, még olyan 7 órát kell nyomnom a pedált. Egyelőre jól bírom, de lehet, hogy megállok majd egyet pihenni. Esik a hó, de azért járhatóak az utak.

 

HaliTv

  • Hali TV 2010. 03. 08.

  • Hali TV 2010. 03. 04.

  • Hali TV 2010. 03. 01.

  • Hali TV 2010. 02. 18.

  • Haladás szurkolói ankét

  • Hali TV 2010. 02. 08.

   

KERESÉS

A keresett kifejezés: Oldal: 

Haladás

KERESÉS

A keresett kifejezés: Oldal: 

GALÉRIA

  • Szombathelyi Haladás - Kaposvári Rákoczi 2:1

  • Szombathelyi Haladás Fc - Paks Fc Ligakupa

  • Haladás sajtótájékoztató

  • Haladás ankét

  • Halmosi Péter május végéig írt alá

  • Halmosi Péter

   

VIDEO

  • Szombathelyi Haladás - Irtysh Pavlodar

  • Bronz öröm a pályán és az öltözőben

  • Szombathelyi Haladás - Fehérvár FC 2-1

  • Vasas - Szombathelyi Haladás

  • Nyíregyháza - Szombathelyi Haladás 0-2

  • ZTE - Szombathelyi Haladás 3-2, Soproni Liga

   

TABELLA

NB I. 2009 / 2010

M Gy D V P
1. Videoton FC 17 12 3 2 39
2. DVSC-TEVA 17 12 1 4 37
3. Győri ETO 17 8 6 3 30
4. Újpest FC 17 9 2 6 29
5. ZTE FC 16 8 3 5 27
6. MTK 17 7 5 5 26
7. Kaposvár 17 7 4 6 25
8. Lombard 17 7 2 8 23
9. Ferencváros 17 5 6 6 21
10. Paksi FC 16 5 6 5 21
11. Vasas 17 6 2 9 20
12. Haladás 17 5 3 9 18
13. Kecskemét 17 5 2 10 17
14. Bp. Honvéd 17 4 5 8 17
15. Nyíregyháza 17 3 5 9 14
16. DVTK 17 3 3 11 12
 

NB III. 2009/2010 tavasz

M Gy D V P
1. Veszprém 13 11 2 - 35
2. Soproni VSE 14 8 5 1 29
3. Lipót 13 9 1 3 28
4. Szombathelyi Haladás II. 14 7 4 3 25
5. MTE 1904 13 6 4 3 22
6. Körmend 14 6 3 5 21
7. Csorna 13 5 6 2 21
8. Badacsonytomaj 14 5 4 5 19
9. Sárvár 13 4 4 5 16
10. Répcelak 14 4 1 9 13
11. Lombard Pápa II. 14 3 2 9 11
12. Celldömölk 13 2 4 7 10
13. Csesztreg 14 2 4 8 10
14. Büki TK 14 - 2 12 2
 

Ligakupa Középdöntő 2009-2010

M Gy D V P
1. Paksi FC 4 1 3 - 6
2. Újpest FC 2 1 1 - 4
3. Ferencvárosi TC 1 - 1 - 1
4. Szombathelyi Haladás 3 - 1 2 1
 

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik volt az ősz Hali gólja? (lezárva)

  • Rajos Gábor (Újpest–Haladás 0–1)

    31
  • Irhás Ignác (Haladás–DVTK 2–1)

    66
  • Oross Márton (Pápa–Haladás 0–2)

    118
  • Rácz Ferenc (Pápa–Haladás 1–3)

    143
  • Tóth Péter (Haladás–Nyíregyháza 2–0)

    69