HALADÁS

Sipos Norbert megszólal

A Haladás játékosa szabadon igazolható, menedzser nélküli focistaként jött el Ciprusról, azt mondja, sajnálja, hogy a Haladást belekeverték egy olyan ügybe, amihez nincs köze.

Múlt héten beszámoltunk róla, hogy Kiss József labdarúgó menedzser négyezer eurót követel dr. Czeglédy Csabától azért, mert Sipos Norbertet a Haladáshoz közvetítette. Természetesen akkor is kerestük Sipos Norbertet, hogy mondja el saját véleményét az ügyről, a játékos azonban akkor még nem akart nyilatkozni. Mára a helyzet megváltozott, jöjjön tehát Sipos véleménye a kialakult helyzetről.

- Noha többen, köztük dr. Czeglédy Csaba is azt kérte, hogy ne foglalkozzak ezzel az üggyel, hanem koncentráljak a játékra, úgy érzem, meg kell szólalnom, mert a Haladás is belekeveredett egy olyan ügybe, amihez nincs köze. Jöjjenek tehát a tények: Amikor Ciprusról eljöttem, szabadon igazolható, menedzser nélküli focista voltam. Azt gondolom, hogy Magyarországon nincs szükségem ahhoz segítségre, hogy tárgyaljak egy egyesülettel. Czeglédy Csabával is, akivel személyesen jó a kapcsolatom, én magam állapodtam meg. Tudni kell azt is, hogy még októberben ő volt az, aki elsőként megkeresett, hogy jöjjek haza Szombathelyre, mert a csapatnak szüksége van rám. Egy külföldi szerződésnél elengedhetetlen a külső segítség, ezt elismerem, hiszen egy focista rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe tud kerülni.

Azt, hogy mennyire kell a megfelelő segítség, mi sem bizonyítja jobban, hogy Sipos Norbert úgy jött haza Ciprusról, hogy a Nea Salamis több havi bérével tartozik. Pereskednek tehát...

 

HaliTv

  • Hali TV 2010. 08. 30.

  • Hali TV 2010. 08. 23.

  • Hali TV 2010. 08. 16.

  • Hali TV 2010. 08. 09.

  • Hali TV 2010. 07. 27.

  • Hali TV 2010. 07. 25.

   

KERESÉS

Haladás

  • Nyugat Királynője 2010 - Varga Szabina

     
  • Nyugat Királynője 2010 - Szép Krisztina

     
  • Nyugat Királynője 2010 - Ignéczi Titanilla Andrea

     
  • Nyugat Királynője 2010 - Bazsó Barbara

     
  • Nyugat Királynője 2010 - Opóczki Edina

     
  • Nyugat Királynője 2010 - Kovács Viktória

     
 

KERESÉS

GALÉRIA

  • Haladás : Paks 2010.08.28

  • Hali edzés 2010.08.26.

  • Balhé a pápai öltözőfolyosón

  • Szombathely az árvízkárosultakért

  • Haladás - ZTE labdarugó mérkőzés 2010.08.07

  • Szombathelyi Haladás - Werder Bremen 2:1

   

VIDEO

  • Szombathelyi Haladás - Irtysh Pavlodar

  • Bronz öröm a pályán és az öltözőben

  • Szombathelyi Haladás - Fehérvár FC 2-1

  • Vasas - Szombathelyi Haladás

  • Nyíregyháza - Szombathelyi Haladás 0-2

  • ZTE - Szombathelyi Haladás 3-2, Soproni Liga

   

TABELLA

Tabella NB I. 2010 / 2011

M Gy D V P
6. DVSC-TEVA 5 3 1 1 10
2. Ferencváros 5 3 1 1 10
3. Kaposvár 5 3 1 1 10
4. Vasas 5 3 1 1 10
5. MTK 5 3 1 1 10
6. Bp. Honvéd 5 3 - 2 9
7. Videoton FC 5 2 2 1 8
8. ZTE FC 5 2 2 1 8
9. Újpest FC 5 1 3 1 6
10. Paksi FC 5 1 2 2 5
11. Győri ETO 5 1 2 2 5
12. Lombard 5 1 1 3 4
13. Szolnok 4 1 1 2 4
14. KTE-Ereco 5 1 - 4 3
15. BFC-Siófok 5 - 3 2 3
16. Haladás 4 - 1 3 1
 

Az NB III. 2010/2011-es őszi szezonja

M Gy D V P
1. Lombard Pápa II. 3 3 - - 9
2. Lipót 3 3 - - 9
3. Hévíz 3 2 1 - 7
4. Soproni VSE 3 2 1 - 7
5. ZTE FC II. 3 2 - 1 6
6. Csorna 3 2 - 1 6
7. Szombathelyi Haladás II. 3 1 1 1 4
8. Sárvár 3 1 1 1 4
9. MTE 1904 3 1 1 1 4
10. Celldömölk 3 1 - 2 3
11. Kőszeg SK 3 1 - 2 3
12. Balatonfüred FC 3 1 - 2 3
13. Répcelak 3 1 - 2 3
14. Büki TK 3 - 1 2 1
15. Badacsonytomaj 3 - - 3 0
16. Várpalotai BSK 3 - - 3 0
 

Ligakupa C Csoport 2010-2011

M Gy D V P
1. Szombathelyi Haladás 1 1 - - 3
2. Ferencvárosi TC 1 - 1 - 1
3. Lombard Pápa 2 - 1 1 1
 

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik volt az ősz Hali gólja? (lezárva)

  • Rajos Gábor (Újpest–Haladás 0–1)

    31
  • Irhás Ignác (Haladás–DVTK 2–1)

    66
  • Oross Márton (Pápa–Haladás 0–2)

    118
  • Rácz Ferenc (Pápa–Haladás 1–3)

    143
  • Tóth Péter (Haladás–Nyíregyháza 2–0)

    69

A Nyugat.hu legfrissebb cikkei