Zöld utat kapott a stadionépítés Szombathelyen! Örömmel jelenthetem be, hogy ma délelőtt Budapesten aláírtam az új Rohonci úti sportkomplexum támogatási szerződését Simicskó István államtitkár úrral. Ez tehát egyértelműen azt jelenti, hogy Szombathely gazdagodni fog egy 9,6 milliárd forint értékű UEFA IV. stadionnal és egy modern, multifunkcionális sportcsarnokkal - írta Facebook oldalán Szombathely polgármestere, Puskás Tivadar.
Mint ismert, Hende Csaba a parlamenti választások kampányában beszélt először a közel 10 milliárdos beruházásról, akkor az ígérte, 2014-ben már állni fog a stadion.
A Nyugat.hu többször próbált utána járni a késlekedésnek, ám a mostani kampányfinisig semmilyen érdemi információt nem kaptunk.
Úgy tudjuk egyébként, hogy a 10 milliárdos beruházást felügyelő cég állami tulajdonba kerül, és az önkormányzati céget vezető Illés Károly helyét más veszi át.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!