A Haladás-stadionon vitatkoznak a fideszesek?

Azt ígérték, 2014-re kész lesz, de még a szerződést sem írták alá. Mást akarna az állam és a város.

Korábban már többször foglalkoztunk a szombathelyi Haladás-stadion ügyével. Írtunk arról is, hogy a felújítás a többi közt azért húzódik, mert az állam egy új projekt céget szeretne létrehozni – amelyben ő a többségi tulajdonos –, és azt is akarja, hogy az úgynevezett MÁV-ingatlanok (Haladás-stadion, Cirkusz tér, Kondics utcai edzőpályák) is állami tulajdonba kerüljenek.

A kormány nem akar egyezkedni, csak dönt

Ez utóbbi azért adhat okot némi aggodalomra, mert ezekkel a területekkel azt kezdhetnek, amit akarnak. Korábban rengeteget lehetett hallani arról, hogy a stadion helyére esetleg ingatlanok épülnének, a focipályát pedig valahol a város szélén építenék fel.

Ezt bizonyítja a birtokunkba került két dokumentum, amelyet Vígh László kormánybiztos küldött a szombathelyi polgármesternek.

A Nemzeti Sportközpontok vezetője 2014. május 29-én Puskás Tivadarhoz írt levelében azt írja: „Engedje meg, hogy a mindenki számára leginkább fontos fejlesztések mielőbbi megvalósítása érdekében megtenni szükséges lépésekről tájékoztassam, és ne folytassam a közöttünk lévő nézeteltérések megvitatását”.

Korábban Puskás Tivadart kérdeztük, hogy vannak-e nézeteltérések közte és a kormány között stadion ügyben. Nem válaszolt rá.

Vígh levelében egyértelművé teszi, hogy a mostanit megszüntetve egy új, közös tulajdonú céget kell létrehozni, ennek tulajdonába kerülne a jelenlegi (!) stadion és a hozzátartozó ingatlanok.

A tulajdonrészen a stadion értéke és az állami támogatás mértékében osztoznak. Bár a Haladás-stadion jelenlegi értékét nem tudjuk pontosan, de a tízmilliárdos beígért állami támogatás ismeretében valószínűleg az államnak lesz döntő szava a cégben.

Ha Szombathely nem enged, nem kap stadiont

Valószínűleg a városvezetés sejti, hogy a szombathelyieknek nem tetszene, ha az állam visszavenné azt, amit egyszer már a városnak adott. Ezért készült egy vészforgatókönyv is arra az esetre, ha ez kiszivárog. A kommunikáció az lenne, hogy majd az építkezés befejezése után visszakapja a város az ingatlanokat.

A levél
Nyugat.hu

Éppen ezért megnéztük a Vígh László által a levelében a szombathelyire példaként felhozott Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft. cégnyilvántartásban szereplő adatait. Ebből kiderül, hogy a stadion elkészülte után is többségi állami tulajdon maradt.

A leveléből egyértelműen kiderül az is, hogy május végén még semmilyen szerződést nem írtak alá Szombathely és az állam között.

Ez 2014. június 27-re sem változott. Vígh László ekkor újabb levelet küldött, amelyben ismét határozottan kiköti, hogy a városnak új, állami többségi tulajdonnal rendelkező projekttársaságot kell létrehoznia, és ebben Szombathelyt már kisebbségi tulajdonosként említi.

Vígh határozottan felhívja a polgármester figyelmét, hogy ne késlekedjen, hiszen csak ezt követően kezdődhet meg bármiféle tervezés.

Legalább még két év?

Érdekesség, hogy a polgármester a legutóbbi közgyűlésen Czeglédy Csaba MSZP-frakcióvezető kérdésére azt mondta, hogy a konkrét tervezés megkezdésétől 14 hónap, míg elkészül a stadion.

A kormánybiztos viszont az írja, a tervezési folyamat (ez nem összetévesztendő a kivitelezési folyamattal, amit előszeretettel használ a városvezetés) 10-12 hónapot vesz igénybe, utána közbeszerzési eljárások következnek, majd a kivitelezés ismét 12-14 hónapot vesz igénybe.

A második levél
Nyugat.hu

Vígh szerint így – a szerződés aláírásától számítva – két évre van szükség ahhoz, hogy a stadion elkészüljön.

Leghamarabb tehát 2016-ban, vagy 2017-ben lehet a Haladásnak új stadionja, jó esetben a Rohonci úton...

Mi lesz a város saját cégével?

Mint tudjuk, a város már alapított egy céget, amely azzal foglalkozna, hogy felépüljön a Haladás stadion. A cég vezetője pedig az az Illés Károly, aki épp önkormányzati képviselőnek is indul fidesz szinekben. Fizetést vesz fel, irodát is bérelnek azért, hogy gyakorlatilag nem tudnak semmit csinálni. Ha a kormány utasítására a jelenlegi cég megszűnik és helyette újat alapítanak, a legkevesebbel számolva is azt tippeljük, hogy mindez havonta 1 millió mindenestől. Vagyis közel 12 millió közpénz elment a semmire…

Ami biztos: jelenleg a szerződés nincs aláírva, egyetlen fillér sem jött, és a tervezés sem kezdődött el.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!