Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Faton Hoti és Balal Arezou a korábbi válogatott labdarúgó, Szekeres Tamás közvetítésével kerültek kapcsolatba a Haladással. A két focista tegnap érkezett Szombathelyre, sok idejük azonban nem maradt a pihenésre, ma mindkét edzésen részt vettek. Egy hétig lesznek Szombathelyen, szombaton edzőmérkőzésen is pályára lépnek. Azt követően dönt sorsukról Csertői Aurél.
Továbbra sem végezhet teljes értékű munkát Tóth Péter, Rózsa Dániel és Kenesei Krisztián. A három játékos külön edz a többiektől. Futnak, konditeremben erősítenek és gyógytornászhoz járnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!