A reggelinél többen Tebeli Györgyöt, a csapat gyúróját ugratták. Akadtak olyan hangok, akik szerint fél órával hamarabb ébresztette a társaságot, mint kellett volna. A játékosok az étkezés után szobájukba mentek. Ez alól csupán a keret kapusai voltak kivételek, akik Rózsa Dániel vezetésével felfújták a labdákat.
A csapat végül a tervekkel ellentétben 10:45-kor nem a tengerpart, hanem a szálloda udvarán található füves pálya felé vette az irányt. Ahol rövid bemelegítést követően, „cicázás”, majd levezető futás volt a program. A ráhangoló edzésen jó volt a hangulat.
A csapat fél egykor ebédelt, majd valamivel három óra után a Hotel Arcadiatól tíz percre lévő sportkomplexumba buszozik, ahol újabb edzést vezényel Guzmicséknak Csertői Aurél.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!