Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Előny itt, folytatás Karagandában

Hiába vagyunk jobb csapat, és dolgoztunk ki több helyzetet, nem tudtunk megnyugtató előnyt szerezni a visszavágóra. A Hali egygólos győzelme az Irtysh Pavlodarra nézve hízelgő.
-----

A találkozó elején, aki kint volt, megdöbbenve nézte, hogy rajta kívül milyen kevesen vannak. Miközben mindenki arra számított, hogy kevésnek bizonyul az 5500 felszerelt szék, jó esetben 3000-en voltak kíváncsiak a Szombathelyi Haladás Európa Liga találkozójára. Az persze talány, hogy a jegyek voltak drágák, a kazahsztáni együttes volt kevésbé érdekes, vagy a fél város a Balatonon nyaralt, egy biztos kevesebben voltak, mint arra előzetesen számítani lehetett.

A két csapat azonban nem okozott csalódást. Ahogy arra számítani lehetett, az Irtysh tudásbeli hátrányát sok futással, ütközésekkel igyekezett kompenzálni, míg a Haladás nem sokat kockáztatva, zárt védekezésből építkezve próbált jó eredményt elérni. Az első félidőben sok helyzet nem volt. Uraltuk a játékot, de igazán nagy veszélyt nem jelentettünk a foggal-körömmel, olykor rugdosódva védekező kazahok kapujára. Az Irtysh védői Keneseit csodálták. Látszott rajtuk, hogy nem mostanában találkoztak ilyen szintű támadóval. A csatáraik pedig valószínű azt nem értették, hogy miként lehetséges, hogy Guzmics Richárd hiba nélkül teljesít.

A második játékrészben teljesen átvettük az irányítást. Az albán játékvezető két jogos büntetőt nem adott meg a javunkra, de egyébként a találkozó egésze alatt kritikán alul, a nemzetközi porondhoz méltatlanul fújta a sípot. A kedvünket és főleg a lendületünket azonban semmi nem tudta megtörni ezen az estén. Az meg pusztán fizika, de legalábbis a sporthoz vajmi kevés köze van, hogy ha egy csapat tíz emberrel védekezik, a másik nagyon nehezen tud gólt rúgni.

Nekünk sikerült.

Kenesei Krisztián olyan gólt lőtt, aminek láttán egy erejének teljében lévő brazil sportkommentátor valamelyik szappanopera főcímszignáljának dallamára tíz percen keresztül ordít. Mi ennyit nem ünnepeltünk, hanem próbáltunk további gólokat rúgni. Nem sikerült, így meg kellett elégednünk egy minimális, egygólos győzelemmel.

Kár érte, mert sokkal jobb csapat a Haladás az Irtyshnél.

Kenesei gól
Kenesei bombagólja. Tekintse meg első galériánkat!
Unger Tamás

Játékosról játékosra

Rózsa Dániel élete első nemzetközi tétmeccsén egyetlen lövést sem kapott. Schimmer Szabolcs nagy kedvel focizott, jól kapcsolódott be a támadásokba, de beadásai nem voltak pontosak. Guzmics Richárd csak azért nem érdemli meg a mezőny legjobbja címet, mert Keneseivel ellentétben nem rúgott gólt. Kuttor Attila hiba nélküli teljesítményt nyújtott. Tóth Péter nem ma játszotta élete meccsét. Molnár Balázs annak ellenére, hogy gyorsan megsérült, hasznosan focizott. Vörös Péter utolsó előtti Haladás meccsén sem okozott csalódást. Rajos Gábornak voltak jó és rossz periódusai is. Sokat dolgozott. Oross Márton ezúttal nem rúgott gólt. Kenesei Krisztián az egész meccsen több védőt is lekötött, nagy kedvvel, jól focizott, hatalmas gólt rúgott. Maikelnek kell még egy kis idő, míg átveszi Sipos szerepét. Skriba Máté bemutatkozott a nemzetközi porondon.

Szombathelyi Haladás - Irtysh Pavlodar 1-0.
Rajos tizenegyes helyett sárga lapot kapott. Tekintse meg második galériánkat!
Mészáros Zsolt
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Kapcsolódó cikkeink

Szombathelyi Haladás - Irtysh Pavlodar 1-0. Online közvetítés

Ma este hét órától az Európa Liga első selejtezőjében az Irtysh Pavlodar csapatát fogadja a Szombathelyi Haladás. Kövesse nyomon velünk az eseményeket!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tovább erre az oldalra